Ugrás a tartalomra

Kerekes – Menyhért emléktorna Alsózsolcán

Létrehozva
Huszonnyolcadik alkalommal rendezik meg a Kerekes János női kézilabdatornát, és tizenkilencedik alkalommal kerül sor a Menyhért László férfi kézilabda emléktorna mérkőzéseire. Az esemény első felvonására február 24-én, vasárnap Alsózsolcán kerítenek sort, a találkozóknak a sportcsarnok ad otthont. A tornát a megyei együttesek részére rendezi meg a Borsod megyei Kézilabda Szövetség Elnöksége.
- Célunk változatlan: megemlékezés a két elhunyt, kiváló sportvezető személyéről, munkásságáról – mondta el érdeklődésünkre Tóth Attila főtitkár. - Ugyanakkor a tornával szeretnénk népszerűsíteni a sportágat, versenyzési és felkészülési lehetőséget biztosítani a benevezett csapatok számára. A rendezvény ezen kívül remek alkalmat ad a játékosok és a csapatok felkészülési állapotának felmérésére is. Ráadásul a csapatok tétmérkőzésekkel készülhetnek a megyei férfi, illetve női bajnoki összecsapásokra.

A szervezők úgy határoztak, hogy február 24-én, illetve március 3-án, tehát két egymást követő vasárnap bonyolítják le a tornát. Elkészült a Kerekes János női emléktorna csoportbeosztása. Ez a következőképpen fest. A csoport: Miskolci VSI junior, Nyékládháza, Miskolci EAFC. B csoport: Miskolci VSI II, Szerencs VSE, Alsózsolcai KSE.

A Menyhért László férfi emléktorna résztvevői a következők. A csoport: Alsózsolcai KSE, Sárospataki TC, Kazincbarcikai KSE. B csoport: Miskolci EAFC, Nyíregyházi TK, Mezőkövesdi KC II.

A program is kialakult. Február 24-én, vasárnap, 9 órától női mérkőzéssel (Miskolc VSI junior – Nyékládháza) rajtol a menetelés.
Ezután a következő mérkőzések követik majd egymást: 9 óra 50: Alsózsolcai KSC - Sárospataki TC (férfi). 11 óra: Nyékládháza – MEAFC (női). 11 óra 50: Sárospataki TC - Kazincbarcikai KSE (férfi). 12 óra 40: MEAFC - Miskolc VSI junior (női). 13 óra 30: Kazincbarcikai KSE - Alsózsolcai KSC (férfi). 14 óra 20: Miskolc VSI II - Szerencs VSE (női). 15 óra 10: MEAFC - Nyíregyházi Főiskola SE (férfi). 16 óra: Szerencs VSE - Alsózsolcai KSC (női). 16 óra 50: Nyíregyházi Főiskola SE - Mezőkövesdi KC II (férfi). 17 óra 40: Alsózsolcai KSC - Miskolc VSI II (női). 18 óra 30: Mezőkövesdi KC II – MEAFC (férfi).
Vasárnap 9 órától a helyosztók következnek, az ünnepélyes eredményhirdetést 17 óra 40 percre tervezik.

Az emléktornán három csapat részvételével, két csoportban, körmérkőzéses rendszerben folyik a csatározás, majd a két csoport csapatai helyosztó mérkőzéseket játszanak. A helyosztókon a csoportok azonos helyén végzettek mérkőznek egymással. Döntetlen esetén hétméteresek döntenek. A játékidő 2x20 perc, a helyosztó találkozók 2x30 percig tartanak. Mérkőzésenként 16 játékos nevezhető. A csoporton belül a helyezéseket a több szerzett pont dönti el.

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, a jobb gólkülönbség, majd a több lőtt gól dönt.
A győztes együttes elnyeri a Kerekes János női és Menyhért László férfi kupát. A második és harmadik helyezett serleg, és oklevéldíjazásban részesül. Különdíjat kap a legjobb kapus, a legjobb játékos, valamint a legeredményesebb sportoló.

D. L.