Ugrás a tartalomra

Magángyűjtemény, emlékkiállítás, Kemény dió a galériában

Létrehozva
kemenydio_szlovak_kiallitas_130223ml_13.jpg
Kemény dió címmel, illetve Halász-Hradil Elemér és Oelschläger-Õry Lajos építész munkáiból nyílt kiállítás a Miskolci Galéria Rákóczi-házában, szombaton délután. A Kocsonyafesztivál idei díszvendége Kassa, Európa kulturális fővárosa. A rendezvénysorozat révén Svetlana Fialová, Vlasta Záková, Jarmila Mitríková és David Demjankovic alkotásait láthatja a miskolci közönség, illetve Halász-Hradil Elemér munkáit, magángyűjteményekből, és nem utolsó sorban Oelschläger-Õry Lajos építész emlékkiállítását is megtekintheti az érdeklődő közönség.

Kiss Gábor alpolgármester a három tárlat közös megnyitóján, köszöntőbeszédében elmondta, reméli, a megnyíló kiállítások fényt és vidámságot csempésznek az esős estébe. Szót ejtett Kassa és Miskolc kapcsolatáról, mint hangsúlyozta speciális helyzetet okoz a Kassa Európa Kulturális Főváros cím, amelyben Miskolc kiemelt partneri szerepet kap.

kemenydio_szlovak_kiallitas_130223ml_02.jpg

– A szerződés mellett a leglényegesebb a tartalom, amivel feltöltjük a programsorozatot. Az építészet, a képzőművészet pedig a legfontosabb kapocs lehet, ami képes mély és értékes tartalmat adni. A kiállított munkák között vannak tudatosan meghökkentő darabok, amelyek technikai igényessége kiemelkedő.  A három tárlat összeköti a múltat és a modern útkeresést – összegezte Kiss Gábor, majd méltatta Halász-Hradil Elemér és Oelschläger-Õry Lajos munkásságát.

A Kemény Dió tárlat a Kelet-Szlovákiából indult fiatalok munkáit tárja az érdeklődők elé. Kassán töltött tanulóéveiket és mindennapjaik tapasztalatait fejezték ki, a művészet segítségével. A néphagyományokra reflektálnak, de az új generáció hozzá fűződő viszonyáról is gondolkoznak. Mindezt a helyi sajátosságok és a személyesen megélt tömeg kulturális tapasztalataikkal teszik.

Preview Image


A Kemény dió címet Michal Stofa, a tárlat kurátora jellegzetes és népszerű Közép-európai mondásnak nevezte, amely a problematikus, olykor megoldhatatlan helyzeteket jelzi, s bizonyos mértékben meghatározza a szlovák kulturális tért.
– A Kemény dió vándorkiállítás, amely Miskolcot követően bemutatkozik majd többek között Londonban, Brüsszelben és Párizsban is. A négy fiatalban közös, hogy mind a négyen Kassán ismerték meg a nagyvárosi életet, a kultúrák közötti konfliktusokat ábrázolják, mind a négyen egyedi módon és eszközökkel – hangsúlyozta a kurátor, majd sorra vette a négy művész művészeti sajátosságát. A tárlatmegnyitót maguk az alkotók is megtisztelték jelenlétükkel.

Preview Image


A másik kiállítás Halász-Hradil Elemér műveit mutatja be, amelynek darabjai magángyűjteményekből származnak, s a századforduló művészeti szemléletének legkövetkezetesebb magyar művész munkásságát fogják csokorba. Az alkotó a szlovákiai művészettörténet nagyra becsült művésze, munkái minden 20. századot értékelő művészeti tárlaton megjelennek. Kassán, Csordák Lajossal volt közös műtermük, amelyet ma emléktábla és portré jelez a rotunda épületén.

ory_lajos_emlekkiallitas_130223ml_03.jpg

A harmadik tárlat Oelschläger-Õry Lajos építész emlékkiállítása, amelynek szintén a Miskolci Galéria Rákóczi-háza ad otthont. A tárlat 57 tablón és makettek sorozatán keresztül mutatja be az építész munkáit, amelyek között templomok, városi strand, bérházak, villák, áruházak is megtalálhatók. A részletes ismertetésből kiderül az alkotás folyamata is.

A tárlatok április 6-ig tekinthetők meg a Miskolci Galéria Rákóczi-házában.

Kiss J.
Fotó: Mocsári L.