Ugrás a tartalomra

A gyertyák csonkig égtek…

Létrehozva
A Kocsonyafesztivál keretében, a Miskolc – Kassa együttműködés jegyében mutatták be vasárnap délután a Művészetek Házában Márai Sándor kitűnő regényének a színpadi feldolgozását a kassai magyar társulat, a Thália Színház előadásában.
Márai Sándor világsikerű regénye a késői leszámolás drámája. Két fiatal katona, két testi-lelki jó barát negyven évvel ezelőtt - és két gyanakvó, megkeseredett, lelkiismeretfurdalásokkal teli öregember most – fogott a darab bemutatásába a port.hu elemzése. A két dátum között az üresség. Nem találkoztak a negyven év alatt, egyikük a trópusokon katonáskodott, a másik a katonai szolgálat letelte után ült csak kastélya könyvtárában, és a spalettákat bámulta. De most találkoznak, és kezdődhet a leszámolás.

marai_gyertyak_130224_ml.jpg

Mi történt akkor, azon a negyven évvel ezelôtti napon? Miféle halálos bűn követel most tisztázást? A kérdések, szenvedélyek mögött egy halott: Krisztina, egyikőjük szeretett felesége. Hasonló szenvedély volt a két barát részéről akkor, ugyanezen nő iránt. Az egyik csalt és menekült, a másik maradt, de nem nyújtott kezet a bajban Krisztinának. Most mindketten szembesülnek az árulással. Most, amikor már elfogytak a gyertyák. Csonkig égnek.

minap.hu
Fotó: Mocsári L.