A MIHÕ, a jogszabályi előírás értelmében, január 1-jétől alkalmazza a lakossági felhasználóknál a távhő-szolgáltatási díjak 10 százalékos csökkentését.
– Ez azt jelenti, hogy az alapdíj, a hődíj és a vízfelmelegítési díj egyaránt 10 százalékkal csökkent. A számlákat a számviteli jogszabályok szerint állítjuk ki, immár öt éve változatlan formában – magyarázta Móricz József stratégiai igazgató.
Ez számokra lefordítva azt jelenti, hogy az alapdíj (forint/légköbméter/év) 351,74 forintról 316,57 forintra, a hődíj (forint/gigajoule) 3201 forintról 2880 forintra, a vízfelmelegítési díj (forint/köbméter) pedig 936,30 forintról 842,67 forintra csökkent.
– Legkönnyebben úgy tudunk meggyőződni a január 1-jétől végrehajtott 10 százalékos távhődíj-csökkentésről, ha előveszünk egy 2012. december havi számlát, és összehasonlítjuk az egységárakat a január hónaptól kibocsátott távhőszámlán szereplő egységárakkal. Ebből azonnal szembetűnik a csökkentés – fűzte hozzá Móricz József.
Mint ahogy arról már januárban is írtunk, a MIHÕ Kft. kalkulációja szerint egy átlagos, 2 szobás társasházi (panel)lakás távfűtésekor – 137 légköbmétert véve alapul –, 4 köbméter melegvíz-fogyasztással, illetve 35,6 GJ fűtési hőfelhasználással számolva átlagosan, havonta 2681 forinttal kevesebb összeg szerepelhet a számlán, ami a fűtési idényen kívül, a nyári időszakban átlagosan, havonta 815 forint lehet. Ez éves szinten – a fenti példa alapján – 21 777 forint megtakarítást jelent egy átlagos távfűtéses lakás esetében az elmúlt évhez képest.
minap.hu