A junior bajnokság elődöntője miatt az Újpest mindössze három sorral tudott kiállni, mégis szűk másfél perc elteltével megszerezték a vezetést. Szirányi Dániel ugrott ki, szólóját még Budai védte, a kipattanót viszont az őt követő Gágyor már a hálóba lőtte (1-0). Ez az állapot azonban nem tartott sokáig, hiszen az 5. percben Smith egy kipattanót vágott kapásból a hálóba (1-1). Alig telt el egy perc, már vezettek a Macik: Hegyi ugratta ki Czubát, aki fonákkal emelt a kapuvas alá (1-2). A 11. percben – emberelőnyben – Czuba egy lecsorgó korongot lőtt az üres kapuba (1-3).
Orosz első szezongólja
A második harmadban a 4. percben növelték előnyüket a Jegesmedvék: előnyben Miskolczi passzolt a kapu mögül Tóthoz, aki egy lépésről lőtt a hálóba (1-4). Megint csak bő egy perc múlva Dubek elé került a korong, aki közelről mattolta Hajeket (1-5). A 7. percben Németh látszólag Budait találta telibe, ám a korong valahogy mégis átvánszorgott a gólvonalon (2-5). A 13. percben Miskolczi szépen cselezte ki védőjét, majd bődületes felső vasat lőtt. A 14. percben Tóth hátulról húzott be a kapu elé, és másodjára már a hálóba csúsztatta a korongot (2-6). A 17. percben szép passzjáték után Orosz lőtt nagy gólt (2-7).
Másfél perc három Maci-gól
A harmadik harmadban három és fél percet kellett várni a következő miskolci gólra, ekkor Czuba egy kipattanót értékesített közelről (2-8). A harmadik villámgólnál mindössze 33 másodperc telt el, amikor a kapu felé korcsolyázó Popovics kapta a korongot, és kilőtte a bal felső sarkot (2-9). És ismét nem telt el egy perc, és Hegyi lőtte a „jubileumi”, tizedik gólt (2-10). A 10. percben emberelőnyben Szajbert szépített (3-10). A 14. percben Saluga zengette meg a kapuvasat.
Jegyzőkönyv
Újpesti TE - Miskolci Jegesmedvék
3-10 (1-3, 1-4, 1-3)
Újpesti Jégcsarnok 200 néző
V: Varjú, Wolf, Mizsák, Gangel
Gól: Gágyor, Németh, Szajbert ill., Smith, Czuba(3), Tóth(2), Dubek, Orosz, Popovics, Hegyi
Kiállítás: 8 perc illetve 6 perc
Miskolci Jegesmedvék: Budai K. – Gőz, Szirányi, Popovics, Nagy K., Szilágyi, Láda, Saluga, Ritó, Tóth, Smith, Dubek, Hegyi, Cowan, Fodor, Atkinson, Czuba, Miskolczi, Orosz, Rafaj, Gyenes(k). Edző: Tim Kehler.
Újpesti TE: Hajek – Vecaj, Egyed, Bereczki, Gágyor, Radosavljevic, Reiter, Jankovics, Zalavári, Szirányi, Németh, Meretei, Maklári, Bjelogrlic, Szajbert, Zwick, Cziller(k). Edző: Ancsin János.
Tim Kehler: - Úgy gondolom, hogy egy jó mérkőzéssel zártuk az alapszakaszt. Örülök Saluga 4 pontjának, mert nagy versenyben van a kanadai táblázaton, Orosz Szilveszter első góljának. Most már a rájátszásra készülünk.
Ancsin János: - Köszönjük a Miskolcnak a korrekt és sportszerű játékot. Sok sikert kívánunk nekik a rájátszásban.
minap.hu