Ugrás a tartalomra

Darts megyei döntő hat korcsoportban

Létrehozva
Hat korcsoportban rendezik meg Miskolcon, kedden, a darts diákolimpia Borsod-Abaúj-Zemplén megyei döntőjét. A szervezők szeretnék az eseménnyel népszerűsíteni a sportágat, eldöntik a megyei bajnoki címeket, és az is kiderül, hogy kik kerülnek be az országos döntőbe.
A vetélkedésre február 26-án, kedden kerül sor a borsodi megyeszékhelyen. A rendezvénynek a Kossuth Lajos Evangélikus Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola (Miskolc, Dayka Gábor utca 4. szám) ad otthont. Délután három órától az I-II, négytől a III-IV, öt órától pedig az V-VI korcsoport képviselői csatáznak egymással.

Minden körzetből az első négy helyezett vehet részt a küzdelmekben. Amennyiben nem rendeztek a körzetben versenyt, akkor előnevezéssel, illetve meghívási lehetőséggel lehet élni. A versenyszámok a következők lesznek.

Steel szakág, I-II korcsoport: High score (7 körön keresztül felfelé számolás, a nagyobb dobott pontérték győz). III-IV korcsoport: 301 sima kiszálló. V-VI korcsoport: 501 sima kiszálló, a döntőben dupla kiszálló. A sorsolást közvetlenül a kezdés előtt tartják meg, a mérkőzések két nyert játszmáig tartanak, és lesz vigaszág is.Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

Az első helyezettek elnyerik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei diákolimpiai bajnoki címét, az I - III helyezettek érem és oklevéldíjazásban részesülnek, míg a IV-VI helyezettek oklevéldíjazást kapnak.

D. L.