Ugrás a tartalomra

Halálos késelés, ékszerrablás játékpisztollyal

Létrehozva
Sajtótájékoztatón számoltak be kedden, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság illetékesei az utóbbi napok két nagy visszhangot kiváltó, miskolci bűncselekményének – a február 19-i ékszerrablásnak, valamint a hétfői emberölésnek – a részleteiről, a tettesek elfogásának körülményeiről. A helyszínen bemutattak számos lefoglalt tárgyi bizonyítékot is.
A tájékoztatót Tar László, a főkapitányság technikai osztályvezetője, és Korpás Lajos bűnügyi osztályvezető-helyettes tartotta, akik egyebek mellett hangsúlyozták: az elkövetőket mindkét esetben rövid idő alatt elfogta a rendőrség. Kiemelten kezelik az ilyen súlyú, a lakosság szubjektív biztonságérzetét is nagyban befolyásoló bűncselekményeket.

rablas_ekszerek_130226ml_01.jpg

Mint elhangzott, az ékszerrablókat Debrecenben és Pécsett sikerült elfogni, 48 órán belül, a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységeinek, valamint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság illetékeseinek a bevonásával. Így került bűnügyi őrizetbe a cselekmény elkövetésével gyanúsítható, 24 éves B. Péter tokaji, valamint T. Gergő 22 éves tarcali lakos. Bilincs kattant a 18 éves T. Krisztina tállyai lakos kezén is, aki a rendelkezésre álló adatok szerint a bűncselekményben nem vett ugyan részt, de a későbbiek folyamán közreműködött az elrabolt ékszerek értékesítésében.

A rendőrtisztek elmondták: az elkövetők készpénzben alig néhány tíz ezer forintot zsákmányoltak a bűncselekmény napján, viszont több millió forint értékű ékszert is magukkal vittek. A zálogba adott zsákmány ellenértékéből autót, laptopot, nyomtatót, mobiltelefont és ruhákat vásároltak. A rendőrök a rajtaütés után ékszereket, továbbá közel egy millió forintot is lefoglaltak. Megtalálták azt a játékfegyvert is, amit az elkövetők a rablás során használtak.

rablas_ekszerek_130226ml_03.jpg

- A B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a két férfivel szemben fegyveres rablás bűntette, míg női társukkal szemben az ahhoz kapcsolódó bűnpártolás miatt folytat büntetőeljárást – mondta el Gaskó Bertalan megyei rendőrségi szóvivő. Arról is szólt: a miskolci sajtótájékoztatóval egy időben Papp Károly országos rendőrfőkapitány Budapesten elismerésben és jutalomban részesítette a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Lopási alosztály főnyomozóját és nyomozóját - Dobos Jánost és Cseh Tamást - akik mások mellett kiváló munkát végeztek az ügy felderítésében.

rablas_ekszerek_130226ml_04.jpg

Halálos késelés Tapolcán

Tar László a hétfői, tapolcai emberölés részleteiről beszámolt a tájékoztatón. Mint mondta, a rendelkezésre álló információk szerint, tegnap délután, Miskolctapolcán, a buszvégállomásnál találkozott a 43 éves gyanúsított és 37 éves áldozata, akik régebbről ismerték egymást. Italt vásároltak – fogyasztottak is – majd elmentek a Győri út egyik mellékutcájában található ingatlanba, ahol folytatták az italozást. Itt később valamin összeszólalkoztak, ennek során K. Ferenc 43 éves hajléktalan egy húsz cm pengehosszúságú késsel megszúrta a társát. A sértett saját lábán távozott el az ingatlanból, az utcán azonban összeesett. A történtekről maga a gyanúsított tett említést egyik ismerősének, aki értesítette a mentőszolgálatot. A helyszínre érkező szakemberek azonban már nem tudták megmenteni a sértett életét.

A rendőrséget a mentőszolgálat értesítette. - A gyors, szakszerű adatgyűjtésnek és intézkedéseknek köszönhetően, kollégáink a bejelentést követő negyedórán belül elfogták az emberöléssel megalapozottan gyanúsítható, hajléktalan férfit, akit bűnügyi őrizetbe vettek – mondta el Tar László.

Szepesi S.
Fotó: Mocsári L.