Ugrás a tartalomra

Felsőzsolcán egyeztetett az államtitkár

Létrehozva
Preview Image


Budai Gyula
a tárgyalásokat megelőző sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt egy hónapban, mióta a miniszterelnök őt jelölte ki hogy a hazai húságazat problémáival foglalkozzon, számtalan üzemben járt. Borsodban is ellátogat még másik három húsipari vállalathoz is. Mint az államtitkár fogalmazott: mindenhová személyesen megy el, ahová hívják és segítséget kérnek, hiszen más-más sajátosságai vannak például a gyulai, pápai, kaposvári, körmendi, felsőzsolcai stb. üzemeknek, és a megoldási stratégiák is különbözhetnek. Az államtitkár az ágazat fő problémái közül leginkább a forráshiányt, a dráguló alapanyagot és az értékesítési nehézségeket emelte ki.

sajohus_budai_130227ml_22.jpg

Mint mondta, problémák még az előző kormányok idején keletkeztek, amelyek nem nyújtottak valós megoldást, csak elodázták ezeket. Tárgyalnak az áruházláncokkal, és a minőségi termékeknek meglesz a piaca. A Magyar Fejlesztési Bank megnyitotta csaknem 15 milliárd forintos forgóeszköz-hitelkeretét, amelyre már lehet pályázni, a kormány által elfogadott sertésstratégia pénzügyi támogatására pedig idén 2,6 milliárd forintot fordítanak. Ez egyrészt marketing célokat szolgál, másrészt pedig a feketegazdaságot visszaszorító forráslehetőséget jelent az ágazat szereplőinek. Ugyancsak a feketegazdaság elleni fellépést szolgálja április elsejétől az élő- és a félsertés termékeket érintő, fordított áfa is.

sajohus_budai_130227ml_29.jpg

– Még határozottabban lépünk fel a magyar termelők és termékek érdekében a jövőben és még intenzívebben ellenőrizzük a belső piacokat – hangsúlyozta Budai Gyula, aki kiemelt fontosságúnak nevezte a húsipari ágazatban a munkahelyek megőrzését is – különösen Borsod megyében, és az ország más hátrányos helyzetű térségeiben. Mint elhangzott, a Sajó-Hús Kft. jelenleg 61 embernek ad munkát, és 28 tanulót képez.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke a nemzeti tenyésztési programot, a teljes körű technológiai fejlesztést és a professzionális takarmány-integrációt emelte ki, a húságazat talpra állításáról szólva. Említésre került, hogy kidolgozták a komplex ágazati stratégiát, amelyet hamarosan a szakminiszter elé terjesztenek. 

sajohus_budai_130227ml_34.jpg

Csöbör Katalin
, a térség országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy az egyeztetés létrejött, s köszönetet mondott Budai Gyulának, valamint Jakab Istvánnak, hogy eljöttek Borsodba. Mint mondta, Magyarországon különösen kedvező adottságok állnak rendelkezésre az állattenyésztéshez, a jó minőségű hústermékek előállításához. - Stratégiai ágazatról van szó, az MSZP-s kormányok nyolc évében azonban ezt is sikerült tönkretenni. Ez a kormány azonban jól teljesít, máris jobban, mint az elődei, és segítséget nyújt. Itt is, és az élet más területein is – hangoztatta a képviselő, megemlítve még egyebek mellett a lakosság terhein enyhítő rezsicsökkentést.

Szepesi S.
Fotó: Mocsári L.