Ugrás a tartalomra

Kopátsy és az „örömtermelő” miskolci kiskertek

Létrehozva
Az egyik legismertebb magyar közgazdászt, a Miskolcon élő és manapság is aktív Kopátsy Sándort köszöntötték ma délután 91. születésnapja alkalmából. Az ünnepelt a tanulás társadalmi fontosságáról szólt, érdeklődésünkre pedig kifejtette, hogy szeretné, ha újra virágzó kiskertek vennék körbe Miskolcot, ahol a zöldség, gyümölcs, virág mellett örömet termelnének az emberek.
Kopátsy Sándor fogalom a közgazdászok körében. Pályafutásának középpontjában a gazdasági szakemberek közt kissé eretnek módon nem a tőke, a termelőerő áll, hanem az ember, a tehetség és a tudás. Hitvallása megegyezik gróf Széchenyi Istvánéval: „a gazdaság legfontosabb értéke a kiművelt emberfő.” Több tucatnyi könyv szerzője, idős kora ellenére is aktív, s teljes szellemi frissesség jellemzi, amit bizonyít internetes blogja és a születésnapi rendezvényen elmondott beszéde is.

Az ünnepségen megjelent Miskolc gazdasági és közéletének számos ismert személyisége, hogy köszöntse a neves közgazdászt, s nem utolsó sorban meghallgassa előadását, tanácsait. Elsőként Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) elnöke köszöntötte az ünnepeltet. Méltatásában kiemelte, hogy munkásságának köszönhetően többet tudhatunk a világról. Személy szerint is rengeteg tapasztalatot kapott Sándortól, amiért hálás. Kopátsy Sándor a BOKIK tiszteletbeli tagja. Bihall Tamás reményét fejezte ki, hogy a híres közgazdász szellemi frissességét „kihasználhatják”.

kopatsy_sandor_91eves_koszontese_0227_fkcs_6.jpg

Ezt követően Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere köszöntötte az ünnepeltet.
– Nem csak a kor, hanem a személyiség miatt is kivételes alkalom – mondta az alpolgármester, majd arról beszélt, mi tehet egy várost jól prosperálóvá. Kiemelte, a természeti és történelmi értékek mellett ehhez a város szellemiségére is szükség van.

– A Miskolci Egyetem, a BOKIK és a város vezetése azon dolgozik, hogy jó legyen itt élni, a 91 éves Kopátsy Sándor hozzájárul a város szellemi felfrissüléséhez – mondta Pfliegler Péter, aki abbéli reményét is kifejezte, hogy a recesszió utáni fellendülés időszakában is számíthatnak a legendás közgazdász a segítségére, tanácsaira.

kopatsy_sandor_91eves_koszontese_0227_fkcs_9.jpg

Az ünnepi torta átadását követően Szilágyiné Baán Anna, a BOKIK nyugalmazott titkára méltatta Kopátsy Sándort.

Ezt követően az ünnepelt tartott beszédet, amelyben a tudás fontosságáról szólt, mint a legfontosabb gazdasági tényezőről. Kopátsy Sándor szerint lejárt a poroszos, lexikális tudást erőltető iskolarendszer kora. Helyette a kompetencia-felmérést követő tehetségfejlesztésé a jövő. A családtámogatási rendszert is a tudásnak megfelelően alakítaná át. Minél iskolázottabb a fiatal, annál több támogatás járna utána.

kopatsy_sandor_91eves_koszontese_0227_fkcs_8.jpg

Kopátsy Sándor a minap.hu érdeklődésére elmondta, még manapság is nyomon követi Miskolc és a térsége mikrogazdaságának az alakulását. Értékelése szerint a szocializmusban az ország 2. legnagyobb és legbefolyásosabb városa a válságból az oktatáson keresztül törhetne ki.
– Annak idején több, mint 4000 kiskert vette körül a várost, aminek most jó, ha a tizedét művelik rendesen, pedig fillérekért meg lehetne menteni! A zöldség, gyümölcs mellett örömet, sikerélményt ad az embereknek, amire az életben szükség van, s nem lehet megfizetni. A vagyonbiztonságot az önkormányzatnak, a kormánynak kellene biztosítani, nem a tulajdonosoknak. Értelmes, becsületes munkanélkülieket meg lehetne bízni ezzel a feladattal közmunka keretében. Ha Miskolcon ebből lesz valami, akkor nem éltem hiába – hangsúlyozta Kopátsy Sándor.

Csontos László
Fotó: F. Kaderják Csilla