Ugrás a tartalomra

Lebontatja Lenin-szobrait a kelet-ukrajnai Szumi városa

Létrehozva
A kelet-ukrajnai Szumi város vezetése szerdán úgy határozott, hogy lebontatja a településen álló két Lenin-szobrot.
Vlagyimir Iljics Uljanov - munkásmozgalmi nevén Lenin - volt az egykori Szovjetunió megalapítását eredményező bolsevik forradalom vezetője.
    
A két Lenin-szobor helyére helyi hírességeknek terveznek emlékművet állítani.
    
A napokban ismeretlenek "lefejezték" Lenin és felesége, Nagyezsda Krupszkaja köztéri szobrát a Szumival szomszédos Poltava megye egyik falujában.
    
Két hete Szumi megye Ohtirka településén rombolták le derékig a kommunista vezér szobrát a nacionalista Szabadság párt aktivistái. Mindkét ügyben eljárást indítottak a hatóságok.
    
A rombolás óta politikai vita kezdődött a köztéri Lenin-szobrok létjogosultságáról Kelet-Ukrajnában. Szumi polgármestere a maga részéről támogatásáról biztosította a szoborrombolókat, a szomszédos megyében viszont Harkiv városának polgármestere azt üzente, hogy "kezét-lábát töri" annak, aki kárt mer tenni a városában álló Lenin-szoborban.

MTI