Az NFÜ honlapjára hivatkozva az MSZP városi frakciójának tagjai a múlt héten vetették fel, hogy a MISEK területén megvalósítandó „kis csillagpont” fejlesztésre még 2010 első félévében elnyert a város 4,6 milliárd forint támogatást, ami az önrésszel együtt mintegy 5 milliárd forint értékű beruházást jelentett volna. Felrótták, hogy a városvezetés a közgyűlés megkérdezése nélkül visszadta az elnyert összeget.
A városháza szerdán kiadott közleményéből azonban az derül ki, hogy „a MISEK kis csillagpontként emlegetett fejlesztési pályázatát az állam nem támogatta, mivel ebben a formában szakmailag megalapozatlannak tartotta”.
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési intézet aláírásra jogosult képviselője levélben tájékoztatta a város vezetését, hogy a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ Nonprofit Kft. TIOP 2.2.4-09/1-2010-0028 azonosítószámú, a „Központi sebészeti, technológiai tömb kiépítése és a kapcsolódó épületek rekonstrukciója” tárgyú pályázat nem felel meg a Semmelweis tervben foglaltaknak, valamint az új egészségügyi stratégia követelményeinek, ezért a GYEMSZI a projekt megvalósítását nem támogatja, áll a közleményben.
Dobos Tímea városházi szóvivő ugyanakkor leszögezi. a város kórháza ennek ellenére nem marad fejlesztés nélkül. A pályázatnak azonban figyelembe kell vennie a szakmai szempontokat, a miskolci sajátosságokat és igényeket úgy, hogy azt ne a város, hanem a kormány finanszírozza.
minap.hu