Ugrás a tartalomra

Válaszokat várnak a pályázat ügyében

Létrehozva
Nem érti az MSZP a városháza közleményében foglaltakat azzal kapcsolatban, hogy a MISEK központi sebészet fejlesztésére kiírt pályázatból miért nem lett semmi.
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet elutasító levelében foglaltakat nem teljesen érti Földesi Norbert frakcióvezető. Szeretnék látni a levelet, illetve azt kéri, hogy a közgyűlés és a lakosság előtt számoljon be a polgármester a szakmai indokokról. Véleménye szerint ugyanis a projekt igenis megvalósítható lett volna, a pályázathoz ugyanis csatolni kellett a megyei kórház szakmai véleményét. Ebben az áll, hogy párhuzamosság nincs, a projekt megvalósítható és szükség van rá.

Valóban van másik pályázati lehetőség is, azonban abból Földesi Norbert szerint „csupán” 1,5 milliárd forintot nyerhet el a MISEK, ellentétben a 2010-es pályázattal, amely az önerővel együtt az ötmilliárdot is elérte.

minap.hu