Ismét meghirdeti a klub, a tavaly óriási sikert aratott rajzversenyt. Négy témában várják kicsik és nagyok rajzait, festményeit, egyéb „kreálmányait”: Kedvenc játékosom, Kedvenc idei mérkőzésem, gólom, Jegesmedvék, Bármi egyéb, a Jegesmedvékkel kapcsolatos ábra, saját készítésű tárgy.
Az idén is a játékosok zsűrizik majd a képeket, a legjobbak ajándékokat kapnak. A mérkőzések szüneteiben különböző bemutatók, játékok várják a szurkolókat, akik az utóbbiban természetesen részt is vehetnek. A Szinvapark külön tippjátékot tart a mérkőzése(ke)n. Akik eltalálják az adott meccs eredményét, azok között Jegesmedve mezt sorsolnak ki.
Emellett egy nem mindennapi nyereménnyel jutalmazott játékot is indítanak az elődöntőre. Akik jól válaszolnak a márkakereskedés honlapján, illetve Facebook-oldalán március 2-tól, szombattól megtalálható kérdésekre, azok közül egy szerencsés a következő díjat kapja: egy péntek este elmegy érte egy sofőr a legújabb Skoda Rapid gépkocsival, majd felveszik a szurkoló kedvenc játékosát. Együtt elmennek a Macropolisban találhat Zips Brewhouse-ba, ahol megvacsoráznak, majd a szerencsés drukker hétfőig megkapja az autót is.
A mérkőzéseken a hangulat fokozásáról – egyebek mellett – cheerleaderek, azaz pom pom lányok is gondoskodnak. Õk a mérkőzések alatt a lépcsőkön foglalnak majd helyet, és csak a játékmegszakítások során állnak fel táncolni.
A meccsre elővételben február 28-tól, csütörtöktől lehet elővételben jegyet venni a Jégcsarnok gazdasági irodájában munkanapokon 8-16 óra között.
minap.hu