Ugrás a tartalomra

Sárvárnál délután tetőzhet a Rába

Létrehozva
Magas, négyszáz centiméter fölötti vízállásra és komoly völgyi elöntésekre kell számítani a Rába mentén Sárvár térségében, ahol a délutáni órákra várják a levonuló árhullám tetőzését - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön délelőtt.
Balogh Nikoletta tájékoztatása szerint a Rába szentgotthárdi szakaszán már elsőfokúra csökkentették, Körmendnél azonban egyelőre a szerda délutáni tetőzés ellenére is fenntartják a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget.
    
A szóvivő közlése szerint az éjszaka sehol nem volt szükség a védekezési munkálatok folytatására, Sárvárnál azonban komoly völgyi elöntésekre kell számítani és valószínűleg másodfokú vagy harmadfokú árvízvédelmi fokozat elrendelésére lesz szükség.
    
A katasztrófavédelem Sárvár körzetébe csoportosította át az erőket, a helyi védelmi bizottság pedig délelőtti ülésén egyezteti a szükséges árvízvédelmi lépéseket - fűzte hozzá.
    
Balogh Nikoletta közleményében tájékoztatott arról is: Vas megyében 12 útszakasz van teljesen lezárva a forgalom elől vízátfolyások miatt, négy további útszakaszon pedig félpályás útlezárás van.

MTI