– Úgy gondolom, mindenki számára bebizonyosodott, hogy lassan már nem politikai ellenfélként, hanem igazi ellenségként tekintenek rám. Véleményem szerint, ez nem sportszerű magatartás – nyilatkozta Zsiga Marcell alpolgármester a Miskolc Televíziónak.
Emlékeztetett, az elmúlt időszakban „indok és értelmes gondolatok nélkül” próbálták megrágalmazni politikai ellenfelei, akiket felszólított, hogy ne gázoljanak bele egy család életébe. Kiemelte, politikai tevékenységébe nem szokta belekeverni a családját, de most rákényszerítik a vádaskodók, hogy beszéljen erről is.
– El kell mondanom, hogy édesanyám kamasz koromban elhunyt, édesapám nevelt fel, és amíg meg nem nősültem, addig egy háztartásban éltünk. Tavaly jött el az idő, hogy megházasodjak, és mivel a családalapításra hosszú ideig készültünk, ezért tavaly közösen, családi összefogással házat tudtunk vásárolni – ecsetelte Zsiga Marcell, hozzátéve, mindezt hosszú ideig tartó, szorgalmas tanulmányi időszak, illetve munkahelyi tevékenység előzte meg.
– Volt tehát egy hosszú időszak, amíg fel tudtunk készülni arra, hogy közös otthont alapítsunk – szögezte le végül az alpolgármester.
minap.hu