A tárca az ötezer fő alatti, 1710 település adósságáról – amit tavaly év végén teljes egészében átvállalt – is készített szerződésre bontott kimutatást, így ezen önkormányzatoktól 50 milliárd forint, 94 millió svájci frank és 2,9 millió euró adósságot vett át.
Az állam a teljes adósságállományának 70 százalékát átveszi egyebek mellett Soprontól, Székesfehérvártól, Pécstől, Hódmezővásárhelytől, Veszprémtől, Miskolctól, Ceglédtől, Gárdonytól, Törökszentmiklóstól, Mezőtúrtól. Az adósság 65 százalékát átveszik mások mellett Debrecentől, Nyíregyházától, Szombathelytől, Szolnoktól, Tapolcától, Tatabányától és Bicskétől. Hatvan százalékban érinti az adósságkonszolidáció a többi között Egert, Szekszárdot, Mezőkövesdet, Pápát, Nagykanizsát, Pusztaszabolcsot és Mosonmagyaróvárt.

Az adósság felének terhe alól mentesül például Gyöngyös, Hatvan, Esztergom, Velence és Csákvár; 40 százalékot pedig Győrtől, Füzesabonytól, Lőrincitől és Ercsitől vesz át az állam.
Budapesttel, ahol 60 százaléknyi adósságot vesz át az állam, a tervek szerint március 8-án állapodik meg a kabinet egy nagyobb együttműködési csomagról. Míg a többi budapesti kerület adósságának 40 százalékát vállalja át az állam, Csepel esetében ez az arány 70 százalék.

Kriza Ákos polgármester az adósságátvállalás kapcsán korábban elmondta, Miskolc esetében nettó 36 milliárd forint az adósságállomány, ami majdnem eléri a város éves költségvetését. Gazdasági szakemberek szerint, ha egy város költségvetésének a nyolcvan százalékát eléri az adósságállomány, akkor veszélybe kerül a működése. A 70 százalékos adósságátvállalás 25 milliárdot jelent, így a maradék adósság már „csak” a 25 százaléka a költségvetésnek, ami jelentősen tágítja a városvezetés mozgásterét. Felelősségteljes gazdálkodást csak úgy lehet elképzelni egy városban, ha a fejlesztések is megvalósulnak, de az adósság sem lép túl egy határt.

– Nagyon komoly lobbitevékenység van amögött, hogy sikerült elérni Miskolc adósságának a 70 százalékos átvállalását, amire nagyon büszke vagyok – nyilatkozta Sebestyén László országgyűlési képviselő a hír bejelentésekor. – A kormány megértette Miskolc problémáját, látja, hogy milyen helyzetben vette át a várost a jelenlegi vezetés, ahogy azt is, hogy mit tettek már az elmúlt két évben azért, hogy ebből kilábaljanak.
Elemzők szerint a két országgyűlési képviselő, valamint a miskolci városvezetés lobbitevékenységének, illetve Kriza Ákos személyes jó kapcsolatának Pintér Sándor belügyminiszterrel köszönhető, hogy forintértékben Miskolctól veszi át a legnagyobb mértékű adóságot a kormány.
minap.hu