Olvasónktól, Sáfrány József ügyvédtől és gyűjtőtől kaptuk meg a miskolci tánctanár fényképét, melynek hátoldalán ennyi áll: „Tóth Károly, tánctanfolyam, Korona étterem. Nyitás: 1914. december 1.”. Ki lehetett ez a jólfésült, jólöltözött úriember, aki magabiztos testtartással ül egy finoman kidolgozott fakarosszékben? A kép és a hátoldalán található szöveg kapcsolatából arra következtethetünk, hogy tánctanfolyamát saját személyével tartotta leginkább „eladhatónak”. Megkérdeztük azonban Dobrossy István történészt, nyugalmazott levéltári igazgatót is, hogy említik-e a korabeli források Tóth Károly nevét.
– 1912-ben még biztosan nem volt Miskolcon, feltehetően 1914-ben települt a városba Erdélyből – legalábbis erre utal a felvett neve: „Nagygalambfalvi” Tóth Károly, okleveles tánctanár, így írta alá a nevét – kezdte Dobrossy István. – A Csengey utca 3. szám alatti házba költözött be, itt lakott, a ház egyébként még ma is áll. Tánctanfolyamot először az Avas szállóban indított, ekkor a szálloda bérlője Böczögő József volt.
A háború kitörése aztán Miskolcon is rossz gazdasági környezetet eredményezett, a nyugalmazott levéltáros elmondása szerint 1914 végén egyszerre három éttermet és szállodát zártak be (Kispipa, Grand hotel, Pannónia). – A vendéglősök panaszkodtak, hogy valósággal üldözik őket, a háború miatti amúgy is súlyos pénzügyi helyzetüket rendeletekkel még tovább rontották – tette hozzá.A háború miatt gyakorlatilag megszűnt a miskolci vendéglátás, a Korona étterem azonban túlélte a nehéz időket, így a vezetőség megengedhette Tóth Károlynak, hogy tánctanfolyamot tartson az étterem fölötti egyik szobában. Dobrossy István utánanézett, az akkori Miskolci Naplóban nem jelent meg a hirdetés, valószínűleg kézről kézre adhatták a fényképet, így reklámozva a tanfolyamot.
Tóth Károly további sorsáról keveset tudunk, 1943-ban mindenesetre még Miskolcon volt, ’44-től azonban nincs hír róla, a temetőkataszterekben sem találni a nevét, eltűnt a történészek és kutatók szeme elől. Egy biztos: a miskolci civil élet fontos szereplője volt Tóth Károly, ismert volt a városban.
– Manapság azért több lehetőség van, jóval több fórumon tudunk hirdetni – mutat rá a majd’ 100 év (technikai) fejlődésére Simon Csaba, a KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes művészeti vezetője. – Mi már saját honlapot működtetünk, melyre kattintva rengeteg információt megtalálhat az érdeklődő eredményeinktől kezdve az oktatókon át egészen a tanfolyamokig.
Maga is bevallotta azonban, hogy mindezek ellenére egyre csökkenő létszámmal működnek a tánciskolák. Az általános tapasztalat okait két dologban látja a művészeti vezető: egyrészt a gazdasági válság érezteti hatását ebben a művészeti szegmensben is, ugyanakkor talán még nagyobb gondot jelent, hogy az emberek túlterheltek.
– Persze akik elszántak, megtalálják a lehetőségeket, és számításukat – hívta fel a figyelmet Simon Csaba, hozzátéve, a táncosok élete sem könnyű: az igazán elszántak naponta járnak edzeni, a felkészülés és a versenyek is rengeteg energiát igényelnek.
Mint korábban Fügeczkiné Balogh Mária, a KÖDMÖN egyik alapítója a minap.hu-nak elmondta, véleménye szerint mindig is a jó oktatók tartották életben a táncegyüttest, és a miskolci táncoktatást. „Ha a gyerek ragaszkodik az oktatójához, akkor nagyon sokáig kitart”, fogalmazott, hozzátéve, „végtelenül büszke” Simon Csaba művészeti vezetőre. Emlékezett, kisfiúként került be az együttesbe, azóta már tanít, nem is akárhogyan.

Erről hamarosan mi is meggyőződhetünk, ugyanis hamarosan, március 23-án rendezik meg – immár harminchetedik alkalommal – a Nemzetközi Formációs Táncfesztivált a Miskolc Városi Sportközpontban, mely egyben Csoportos és Egyéni Kűr Magyar Bajnokság is. A fesztivál házigazdája a KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes lesz.
Kujan I.