Ugrás a tartalomra

Megmentették a Kocsonyafesztivált

Létrehozva
Állami támogatásra vár a Kocsonyafesztivált szervező magáncég. Állításuk szerint, ha ez nem érkezik meg, veszteséges lesz a rendezvény. Az árusok egy része ugyanakkor a magas helypénzre panaszkodik, de azt mondják, a szakadó eső sem tett jót az idei kocsonyálisnak.
Az már hónapokkal ezelőtt kiderült, hogy idén is jut majd béka a miskolci kocsonyába. Azért, hogy a megfelelő anyagi háttér is meglegyen, a város is a szervezők mellé állt – januárban a Miskolci Napló is beszámolt arról a megállapodásról, amit a Kocsonyafesztivál jövője érdekében írt alá Kriza Ákos polgármester és Rózsa Edit, a fesztivál alapító-tulajdonosa.

A megállapodás részeként a rendező magáncég ingyen kapta meg például a fesztivál területét, de az autók, buszok tereléséért, a jelzőtáblák kihelyezéséért, a takarításért és a szemétszállításért sem kellett fizetniük. Az önkormányzat így közvetve összesen több mint 130 millió forint értékben támogatta Miskolc téli fesztiválját.

kocsonya_du_130223_ja_1.jpg

Rózsa Edit alapító-tulajdonos a Miskolci Napló hasábjain keresztül is köszönetet mondott a miskolciaknak, hogy az eddigiekhez képest legnehezebb körülmények között, több szempontból is az egyik legsikeresebb fesztivált szervezhették meg. 
– A város polgármestere által kijelölt helyszín rendkívül nagy erőfeszítést igényelt és jelentős többletköltséggel terhelte meg a Kocsonyafesztivál amúgy is nagyon alacsony költségvetését – mondta.

Az új helyszínt eredetileg a polgármester javasolta azért, hogy a vendégeket ne zavarja a villamosközlekedés. Az ötletet a fesztivál megálmodói is mellszélességgel támogatták, most viszont több helyen kizárólag a város döntéseként állítják be az új helyszínt.

Csökkenő bevétel: az árusok nem csak a rossz időt okolják

Az általunk megkérdezett kereskedők a korábbinál kisebb bevételre panaszkodtak a fesztivál után. Az okokról azonban – legalábbis részben – másképp vélekednek. A Miskolci Party-Service 13 éve ott van a Kocsonyafesztiválon. A korábbiakhoz képest most három rossz napot zártak. Kocsonyából negyedannyi fogyott náluk, mint tavaly.

kocsony_130223_ja.jpg

Molnár Zoltán, a kft. vezetője azt mondta, az okokat nehéz megítélni.
– A szervezéssel nem volt különösebb bajom, ami visszajutott hozzám, hogy az internetre nem időben tették fel a programot. A helyszínváltozásról a legtöbben tudtak, itt most több olyan tényező jött össze, ami bennünket kedvezőtlenül érintett – mondta Molnár Zoltán. Egyik ilyen elem az időjárás lehet – emlékeztetett –, első nap a hó, majd utána megállás nélkül az eső szakadt, ez pedig sokat rontott a fesztivál hangulatán.

Ezt erősítette meg a Miskolci Naplónak egy sátoraljaújhelyi méhész is, aki szerint az időjáráshoz képest sokan látogattak ki a kocsonyálisra. 
– Egy biztos, a havazás, majd a kétnapos eső nagyon visszavetette a forgalmat. Nem sok turista jött az idén, inkább miskolciak. Ez meglátszott a forgalmon is. Az idén két helyen értékesítettem, s a kettőn árultam annyit, mint tavaly az egyen – mondta a méhész.

Sokaknak hiányoztak a koncertek

A fesztivál programjáról még a megnyitó előtt pár nappal is alig lehetett tudni valamit. A hivatalos honlapon sem volt elérhető, hogy hol, mikor, milyen koncertek lesznek. A fesztiválnyitány után kiderült, az igazi „nagy nevek” idén elmaradnak. 

Például az a Péterfy Bori sem jött most Miskolcra, aki az elmúlt 12 év alatt szinte minden fesztiválon fellépett, de elmaradt a tavaly nagy sikert aratott P. Mobil-koncert is. Schuster Lóránt az együttes Facebook oldalán – két nappal a fesztivál előtt – a következőt írta. „Köszönjük az érdeklődést. Valóban régóta tárgyalunk a miskolci fellépésről, és ha a szervezők ma este 8 óráig nem erősítik meg szándékukat (kötnek megállapodást), akkor legnagyobb sajnálatunkra levesszük honlapjainkról a szombat esti P. Mobil koncertet.”

kocsony_130223_ja_11.jpg

Este már a következőt lehetett olvasni ugyanott: „A szervezők lemondták a koncertet, amit nagyon sajnálunk.”

Többen az interneten fórumozók közül azzal vádolták a rendező céget, hogy a könnyűzenei koncerteken spóroltak. Rózsa Edit azt állítja, a Kocsonyafesztivál soha nem volt, és a jövőben sem lesz könnyűzenei fesztivál.

– A könnyűzene csupán egyfajta híd, amivel azt a réteget is el kívánjuk érni kulturális programjainkkal, akik egyébként nem jönnének el kiállításokra, táncbemutatókra, népzenei koncertekre vagy színházi előadásokra – mondta Rózsa Edit. A koncertekkel kapcsolatban kiemelte, igaz, hogy kevesebb „nagy név” jelent meg idén, viszont a minden évben nagy sikert arató Bëlga idén is fellépett éppúgy, mint a Balkan Fanatik.

Rózsa Edit elmondásával némileg ellentétes az a tény, hogy korábban évről évre olyan, a magyar könnyűzenei élet élvonalába tartozó előadók léptek színpadra a miskolci Kocsonyafesztiválon, mint Charlie, a Republic vagy az eurovíziós dalversenyt is megjárt Compact Disco.

kocsonyafesztival_130224ml_4.jpg

Van olyan zenekar, amelyik állítja, nem tudott megállapodni a szervező magáncéggel, mert a kialkudott feltételeket többször is módosítani akarták. A Ritmiklift nevű együttes is közösségi oldalán tudatta, hogy koncertje szervezési okokból elmarad a Kocsonyafesztiválon. Szűcs Péter, az együttes gitárosa elmondta, három héttel korábban keresték meg őket a szervezők, de két nappal a koncert előtt felmondták a megállapodást.

Rózsa Edit elismerte, hogy visszamondtak zenekarokat. Szerinte az alacsony költségvetés miatt.
– Irreális gázsikat nem tudtunk fizetni, így az utolsó pillanatig tárgyaltunk és végül pontosan annyi együttessel kötöttünk szerződést, ahányra a fesztivál kezdetét megelőző napon rendelkezésre állt a fedezet.

kocsonyafesztival_sz_130223ml_06.jpg

A fesztivál tulajdonosa azt nem tudta megmondani, hogy mennyi pénzből gazdálkodtak idén. Mekkora összeg folyt be például a helypénzből, és mennyit költöttek a programokra.

A szervező cég azt ígéri, hogy március 12-ig elkészíti az összesítést az idei fesztiválról. Ekkorra derülhet ki, hogy az idei Kocsonyafesztivál mekkora bevételt generált Miskolcnak, hány résztvevője volt.

Miskolci Napló