Ugrás a tartalomra

Világsztár érkezik Miskolcra

Létrehozva
Miskolcra érkezik hétfőn a mindössze 36 éves világsztár, Szergej Nakarjakov. A neves trombitaművész a Miskolci Szimfonikus Zenekarral lép színpadra a Művészetek Házában.
Dvoøák, Csajkovszkij, Kovács Zoltán és Hacsaturján alkotásai csendülnek fel hétfőn, a Művészetek Házában, a miskolci szimfonikusok soron következő koncertjén. Az előadáson trombitajátékával minden bizonnyal elkápráztatja majd a közönséget Szergej Nakarjakov, akit a zenekar különleges karneváli programjának előadására hívott vendégül.

szergej_nakarjakov.jpgSzergej Nakarjakov Gorkijban született, majd rövid zongoratanulás után, édesapjától vette első trombitaleckéit. A fiatal, 36 éves világsztár gerincsérülése miatt hagyta abba a zongorázást, ám ma már nem bánja, hiszen tehetsége korán felhívta rá a figyelmet, s néhány versenygyőzelmet és hangversenyt követően a világ máris a „lábai előtt hevert”.

Tizennégy éves korában megkötötte első szerződését a Warnerrel, akivel azóta is gyümölcsöző a kapcsolata – másfél évente kiad egy lemezt. Szergej Nakarjakov huszonéves korára szinte mindent elért, amit egy trombitaművész elérhet.

Virtuozitása füllel szinte követhetetlen, hangképzése pedig egyedi, amelyet most a miskolci közönség ismerhet meg. Zenei repertoárja nem merül ki a hagyományosan trombitára komponált művekben, számos, eredetileg más hangszerre írt mű átiratát is megszólaltatja.

Miskolcon a közönség hétfőn este láthatja a világsztárt a Művészetek Házában, a Miskolci Szimfonikus Zenekart Kovács László művészeti vezető vezényli majd.

K. J.