Nagy Sándor, a Miskolci Rendőrkapitányság szóvivője megerősítette információinkat. Mint mondta, a rendőrség és a társ-hatóságok öt belvárosi, egy diósgyőri és egy egyetemi szórakozóhelyen tartottak razziát – ellenőrizve az ide vonatkozó tűzvédelmi, munkaügyi és biztonsági szabályok betartását, s azt, nem tartózkodnak-e a helyszíneken körözött személyek, kábítószer terjesztők, nem végeznek-e a szórakozóhelyeken törvénybe ütköző, közbiztonságra veszélyes cselekményeket.
- Az akció során két személyt állítottak elő garázdaság miatt, több helyszínen szabtak ki kisebb összegű, szabálysértési bírságokat. Az egyik belvárosi klub működését felfüggesztették, mert a biztonsági személyzet létszáma nem felelt meg az előírásoknak. Az intézkedésről értesítettük az illetékes szakhatóságot – mondta el Nagy Sándor, az ellenőrzések eredményéről szólva.
Sz. S.