– Az épületben a burkolás, gipszkartonozás és festés zajlik, a felső szint pedig már szinte teljesen elkészült. A bútorzat és a játékok is megvannak. Az épület átadásának határideje március 20-a, de nem kaptunk tájékoztatást arról, hogy ez a határidő ne volna tartható – mondta a polgármesteri hivatal szóvivője.
Dobos Tímea hangsúlyozta, a Szivárvány Óvoda felújítására még az előző városvezetés pályázott. A pályázat benyújtásához elkészült terveket át kellett dolgozni, és egy megvalósítható kiviteli tervet kellett készíteni. Az eredetileg benyújtott tervekben ugyanis az udvar felújítása is csak részben szerepelt, az építési hatóság azonban a használatba vételi engedély feltételéül szabta az udvar teljes vízelvezetésének a rendezését.
– Így az udvar rendbetételére is közbeszerzést kellett kiírni. Ennek a szerződéskötése is folyamatban van, az udvar kivitelezési határideje március 31-e – zárta a szóvivő.
minap.hu