
Hudák Andrea, a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője megkeresésünkre elmondta: ezúttal szerencsére nem tűzesethez, mentéshez kellett kivonulniuk a miskolc lánglovagoknak, és nem is vakolat-omlás miatt kapták a riasztást. Tűzoltósági "létragyakorlatot" tartottak az épületnél, készülve az éles helyzetekre.
Mint megtudtuk, a Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság készenléti szolgálatot ellátó állománya szituációs begyakorló gyakorlaton vett részt szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kórház Csillagpont épületében is.

A feltételezés szerint az épület steril anyagraktárában elektromos zárlat következtében tűz keletkezett. - A gyakorlat célja az elméleti képzéseken elsajátított ismeretek begyakoroltatása, kiegészítése, a szerelési készség fejlesztése. A gyakorlatokon felkészülnek a határozott, magabiztos, jól szervezett beavatkozásra, a tűzeseteknél és műszaki mentéseknél előforduló rendkívüli körülmények közötti - füst, égéstermék, mérgező gőzök-gázok, hősugárzás stb. - feladatellátásra - emelte ki Hudák Andrea, elmondva, hogy a gyakorlatot megfelelő szinten hajtották végre.

Éles bevetésük is volt szerdán a miskolci tűzoltóknak: reggel Alsózsolcáról kaptak riasztást, ahol teljes terjedelmében égett egy 100 négyzetméteres ház egyik szobája, a tűz a tetőszerkezetre is átterjedt. A tűzoltók megérkezésüket követően a tüzet rövid időn belül eloltották, személyi sérülés nem történt.
Sz. S.
Fotó: Juhász Á. / BAZMKI