Az óvodai jelentkezéshez egy jelentkezési lapot kell kitölteniük a szülőknek, amelyet bármelyik önkormányzati fenntartású óvodában beszerezhetnek, illetve Miskolc város honlapjáról is le lehet tölteni. A három megjelölt óvoda a jelentkezési sorrendet is jelenti. A kitöltött lapokat az első helyen megjelölt óvodában kell leadni április 22-24. között.
A szülőknek magukkal kell vinniük a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót, ennek hiányában a születési anyakönyvi kivonatot és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát.
A jelentkezésnél fontos feltüntetni, hogy a választott óvoda körzetes, nem körzetes, vagy munkahelyhez közeli intézmény.
Az óvoda vezetője – április 26-ig – dönt az óvodához eljuttatott felvételi kérelmekről és döntéséről írásban értesíti a szülőt.
A jelentkezés elutasítása esetén a kézhezvételtől számított 15 napon belül lehet fellebbezni. Az eljárást megindító kérelmet (fellebbezés) az első helyen megjelölt óvodához kell benyújtani, de Miskolc Város jegyzőjéhez kell címezni.
minap.hu