Gúr Nándor, az MSZP megyei elnöke, országgyűlési képviselő csütörtökön délelőtt tartott sajtótájékoztató keretében nehezményezte, hogy az Országgyűlés nem vette tárgyalássorozatba a közműadókkal kapcsolatos kezdeményezésüket. Véleménye szerint a szolgáltatók tovább fogják hárítani az adót a fogyasztókra.
– Ha már be akarják vezetni, akkor ne egységesen, mindenkire ugyan azt az adót vessék ki, hanem sávosat. Magyarországon rengeteg a kistelepülés, ahol kevés lakos él. Az ellátás biztonsága kerül veszélybe – jelentette ki a szocialista politikus.
A megye 358 településéből 215-ben élnek 1000-nél kevesebben. Gúr Nándor kezdeményezi, hogy a kistelepüléseken kisebb adót vessenek ki, mert általában nagy távolságra vannak és kevés a fogyasztó, így nagy terhet jelent majd a közműadó. A képviselő szerint az ezzel kapcsolatos uniós fejlesztési források lehívásával is gond lehet.
minap.hu