Ugrás a tartalomra

Szimfonikusok: egyelőre marad a megbízott ügyvezető

Létrehozva
Ismét nem választottak új vezetőt a Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. élére, a közgyűlési többség egyik jelöltet sem támogatta.
A közgyűlés előtt – az előterjesztés alapján – két opció állt: bizalmat adhattak volna a következő négy évre a négy jelölt közül az egyiknek, illetve új pályázatot is kiírhatnak a Miskolc Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. vezetői tisztségének betöltésére.

Ez utóbbit szavazta meg a közgyűlés, miután a személyekről szóló szavazáson egyik jelölt sem kapott minősített többséget, azaz legalább 15 szavazatot. A döntés egyébként várható volt, miután – jóllehet a társulat szimpátiaszavazáson Nagy Albertet támogatta, éppúgy, mint a szakmai bizottság, a kulturális bizottságban azonban a jelöltek egyike sem kapta meg a szükséges többséget.

A Miskolci Szimfonikus Zenekart így várhatóan továbbra is Kovács László karnagy, megbízott ügyvezető irányítja.

T.Á.