Ugrás a tartalomra

Amatőr országos döntő Miskolcon

Létrehozva
A város négy gimnáziumának tornacsarnokában rendezik péntektől vasárnapig az amatőr kosárlabda diákolimpia V-VI. korcsoportos országos döntőjét. Három nap alatt összesen 80 amatőr mérkőzést láthatnak a miskolci kosárlabda-szimpatizánsok. A csoportmérkőzésekkel és a megnyitóval megkezdődik ma a kosárhétvége.
Az országos döntőn 17 megye képviseletében 32 csapat 500 diáksportolója vesz részt, akik összesen 80 mérkőzést vívnak. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből három csapat jutott az országos döntőbe: a miskolci Földes Ferenc Gimnázium és a szerencsi Bocskai István Gimnázium leány együttese, valamint a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium fiú csapata.

Az országos döntő ünnepélyes megnyitója péntek este 8 órakor lesz az Avasi Gimnázium tornacsarnokában. A fiúk az Avasi és a Fényi Gyula Jezsuita, míg a lányok a Herman Ottó és a Zrínyi Ilona Gimnáziumban játsszák mérkőzéseiket. A csoportmérkőzéseket pénteken délután és szombaton délelőtt rendezik, majd szombat délután a keresztjátékokra kerül sor. Vasárnap a helyosztókkal ér véget a küzdelemsorozat, melynek ünnepélyes eredményhirdetésre 13.00 órától lesz az Avasi Gimnáziumban.

minap.hu