Közel 120 mellműtött, mellrákkal küzdő hölgynek kedveskedett pénteken, nőnap alkalmából a MED Egészségház és a Magyar Rákellenes Liga Miskolci betegszolgálata a lillafüredi Palotaszállóban.
A program kezdeteként Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke köszöntötte a megjelenteket. Az elnök szólt a liga küldetéséről, feladatáról, s természetesen Simon Tamás köszöntötte a jelenlévő nőket, nőnap alkalmából.

A rövid megnyitóbeszédet követően is a nők álltak a program középpontjában, hiszen a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet növendékei, Flach Antal vezetésével adtak hangversenyt, 1000 év női zeneszerzői címmel. Ezt követően a betegségről is szó esett, hiszen sok nő küzd, vagy küzdött már életében a mellrákkal.
Horváth Andrea radiológus főorvos a gyermekkori emlőbetegségekről tartott szakmai előadást, hiszen a betegség nem gyerekjáték. Külön kiemelte az odafigyelést, illetve azt, hogy az időben diagnosztizált rák, életet menthet.
A szakmai előadás után operált nők és nővérek tartottak divatbemutatót, s mutatták meg, hogyan maradhat a nő betegsége után is nőies.
K. J.
Fotó: F. Kaderják Cs.