Ugrás a tartalomra

Balkánon át érkeznek a menekültek

Létrehozva
Emberségesen, szakszerűen, következetesen végezte munkáját tavaly a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal - hangzott el a pénteki, évet értékelő sajtótájékoztatón. A szervezet számára az illegális migrációval kapcsolatos feladatok jelentették az egyik legnagyobb kihívást, ami a legkifejezettebben a déli határszakaszon fejt ki jelentős nyomást.
– A külföldiek ezen a területen Görögországból Szerbián keresztül próbálnak a schengeni térségbe jutni és nagyon sokuk nyújt be menedékjogi kérelmet. Ezeknek a kérelmeknek az elbírálása, a kérelmezőknek az elhelyezése az egyik legnagyobb kihívás, ami a tavalyi évben is, az idei évben is a hivatal előtt fog állni – nyilatkozta a MiTv-nek Kiss Attila, általános főigazgató-helyettes.

B.G.