Ugrás a tartalomra

Gyújtogattak Lyukóban?

Létrehozva
Több épület is kigyulladt Lyukóvölgyben, pénteken délután, a miskolci tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki az oltáshoz. A helyiek gyújtogatásra gyanakszanak, a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint tűzvizsgálati eljárás indult az ügyben.
Hudák Andrea, a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője portálunknak elmondta: a helyszínre a miskolci hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a felderítés során megállapították, hogy egy 30 négyzetméteres hétvégi ház, valamint a mellette álló kőház tetőszerkezete ég, teljes terjedelmében. A tüzet a kiérkezést követően, rövid időn belül eloltották. A helyszínektől mintegy 100 méterre azonban egy másik leégett faházat is találtak a tűzoltók.

Információink szerint tavaly szinte ugyanitt már leégett egy faház, s mindezt a helyiek egyáltalán nem tulajdonítják a véletlennek - különösen úgy, hogy a pénteki tüzek ebben az esős, nedves időben gyulladtak meg. Hudák Andrea érdeklődésünkre elmondta, az esetekkel kapcsolatban tűzvizsgálati eljárás indul, ennek eredménye lesz hivatott megállapítani, hogy mi okozta a tüzeket.
Mint megtudtuk, a kigyulladt házakban senki nem tartózkodott, így személyi sérülés nem történt.

Sz. S.