Ugrás a tartalomra

Mégiscsak lesz Mályiban légimentő bázis

Létrehozva
Tegnap délután ülésezett Mályi Önkormányzati testülete, ahol már a bizottsági ülésen az a döntés született, hogy megépülhet Mályiban a mentőhelikopter bázis.
Bizonyára emlékeznek rá olvasóink, hogy lakossági ellenvetés miatt tavaly decemberben a képviselők visszavonták azt a szándéknyilatkozatot, amelyet korábban aláírtak a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-nek, akik ide szándékoztak telepíteni egy 100 millió forintos beruházást. A lakók a közelség  és a zajhatás miatt tiltakoztak, a decemberi közmeghallgatáson is éles vita alakult ki. Később felhatalmazták a polgármestert és a testületet, ha találnak alkalmas területet, amely megfelel  a légimentőknek is, akkor  megvalósulhat a pályázati pénzből építendő bázis.

Viszokai István polgármester talált egy a lakóházaktól távolabb fekvő, jó infrastruktúrával rendelkező, de magánkézben lévő területet, amelynek cseréjével a bázis 290 méterre kerül a lakóházaktól. Pénzmozgás nélkül megvalósulhat a csere. Így megszűnt az-az ok, amely miatt visszavonta a testület korábbi szándéknyilatkozatát.

Erre a területcserére, és az újbóli szándéknyilatkozat kiadására adta tegnap késő este áldását a grémium. Bár a bizottsági ülésen még volt némi vita, de mint a polgármester megjegyezte, igazán örül annak, hogy mind a lakosság, mind a testület megelégedésére oldották meg a korábbi problémákat, s  sikerült igent mondaniuk arra a 100 milliós fejlesztésre, amely a későbbiekben is sokat jelent majd a településnek.

minap.hu