A Miskolci Rendőrkapitányság rablás miatt indított eljárást a 25 éves B. Gyulával és fiatalkorú társával szemben. A nyomozás adatai alapján a rablók március 6-án az esti órákban Miskolcon a Szent Anna téri villamosmegállónál hátulról rátámadtak egy 18 éves lányra, akitől a táskáját akarták megszerezni. Az erőszak hatására az elkövetők elvették a földre lökött sértettől az értékeit, majd elmenekültek.
A rendőrségre érkezett bejelentést követően a Miskolci Rendőrkapitányság járőrei negyed órán belül felderítették és elfogták a tetteseket, akik mint utóbb kiderült a táskában lévő könyveket - mivel számukra más értéket nem találtak – eldobálták. A rendőrségre előállított elkövetők közül B. Gyulát a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezte gyorsított eljárás keretében történő bíróság elé állítását, ami pénteken kora délután meg is történt.
– Rablás bűntette és okirattal visszaélés vétsége miatt a bíróság 5 év börtönte ítélte a vádlottat és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős - közölte érdeklődésünkre Szabó József bíró, a Miskolci Törvényszék szóvivője.
Cs.L.
Fotó: Juhász Á.