Ugrás a tartalomra

A raboknak is fontos az oktatás

Létrehozva
Mint Joó László ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka az istentiszteletet megelőző sajtótájékoztatón elmondta, kettős céllal hívták látogatásra az országgyűlési képviselőt. Egyrészt egy éve, pont ezen a napon adták át, és szentelték fel az intézet ökumenikus kápolnáját. Ugyanakkor egy prezentáció során tájékoztatták is Csöbör Katalint, mint az országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagját az intézetben végzett munkáról, a működésről és a fogvatartottak életkörülményeiről. Az intézet parancsnoka felhívta arra a figyelmet, hogy rendkívül összetett a tevékenységük, a rabok elzárásától a szabadulásig rengeteg feladatuk van, mellyel a reintegrációt kívánják segíteni.

csobor_katalin_bv_intezet_130308_ja_3.jpg

–A fogvatartottaknak önfenntartókká kell válniuk az intézeten belül, dolgozniuk kell, nekünk pedig mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy szabadulásuk után ne kövessenek el ismételten bűnt. Az oktatás szintén nagyon fontos, mivel nagyobb eséllyel integrálódhat újra a társadalomba valaki, ha új ismeretekre tesz szert, tanul, és esetleg szakmát szerez – emelte ki Joó László, aki elmondta, hogy az országgyűlési képviselő fogadókész volt minden információra. Bíznak tehát abban, hogy megismerve a körülményeket, a képviselő „a hiteles ismeretek birtokában hiteles képet tud festeni” a büntetés-végrehajtás helyzetéről.

Preview Image


Csöbör Katalin
országgyűlési képviselő megköszönte a meghívást, majd elárulta, korábban még nem járt az intézményben, így nagy izgalommal töltötte el a látogatás. – Úgy gondolom azonban, hogy jó tudni és látni, hogy milyen munkát végeznek az intézetben. Nem könnyű sem a fogvatartottak, sem az itt dolgozók helyzete, kevés sikerélmény éri őket – mondta. Kiemelte ugyanakkor, hogy az intézetben folyó reintegrációs tevékenységek – melyek közül megemlítette többek között a kertészkedést vagy a vakvezető kutyák betanítását – nagyon fontosak és hasznosak. Külön is szólt az intézeten belüli oktatásról.
–A civileknél, az intézeten kívül 16 éves korig kötelező iskolába járni. Jó és támogatandó ötletnek tartom, hogy az intézetben mindenki számára kötelezővé tegyék az oktatást – emelte ki.

csobor_katalin_bv_intezet_130308_ja_8.jpg

A sajtótájékoztatót követően a tavaly, pont ezen a napon átadott ökumenikus kápolnában tartottak istentiszteletet az egyéves évforduló alkalmából, melyen az országgyűlési képviselő és az intézet parancsnoka is részt vett. Ezt követően Csöbör Katalin személyesen is megtekinthette az elhelyezési körülményeket, majd a rabok egy színdarabot mutattak be, mellyel egy országos megmérettetésre készülnek.

Kujan I.
fotó: Juhász Á.