– A pálya jelen pillanatban jó állapotban van, most néztem meg – kezdte a szakmai igazgató. Az Országos Meteorológiai Szolgálat Észak-magyarországi Regionális Központjának legfrissebb előrejelzése szerint szombaton napközben erősen felhős vagy borult lesz az ég, eső, zápor valószínű. Az északi szél mérsékelt marad, délutánra 12 fokig emelkedik a hőmérséklet. Ennek tükrében romolhat a gyep minősége, melyet az edzés után hengerelnek.
Szentes Lázár ezt követően újságírói kérdésre áttért a soros ellenfélre. – Az őszhöz képest változott az életkor szerinti összetétele a Haladásnak, pár idős játékostól elköszöntek, s még inkább a saját nevelésű labdarúgókra számítanak. Mozgékony, gyors, ügyes fiatalemberekről van szó, de célunk csakis a győzelem. Megvan a fejemben, mit hogyan kell, ezt gyakoroltuk is a tréningeken – hangsúlyozta a szakember, aki a múlt héten debütáló Kádár Tamásról megismételte, azonnal felvette a ritmust a védő, csak jókat tud róla mondani.
Jó hír, hogy Csirszki Martin lábtörése után már elkezdett kocogni, l’Imam Seydi viszont biztosan nem lép pályára szombaton. A francia-szenegáli támadó bár a héten csatlakozott a kerethez, még lemaradása van. 90 százalék, hogy nem lép pályára két spanyol, Francisco Gallardo és Fernando Fernández, akik Szentes elmondása szerint izomsérülést szedtek össze a héten. – Az egyik legfontosabb feladatunk a rúgott gólok számának növelése – felelte egy másik felvetésre a szakmai igazgató. A DVTK az eddigi 18 mérkőzésen 18 gólt szerzett és 19-et kapott, nála csak a tabella utolsó három helyezettje (Pápa, Eger, Siófok) szerzett kevesebb találatot eddig.
A délután 2 órakor kezdődő találkozóról portálunkon élő, szöveges tudósítást olvashatnak.
Soós P.