Tordai Gábor és Jancsecz György játékvezetők dirigálták az összecsapást, amely elején az újpestiek vitték el a labdát. Sokra nem mentek vele, ugyanis az első gólt a miskolciak jegyezték, alig telt el 15 másodperc és Gergely Balázs centergóllal köszönt be. Csacsovszky egalizálta az állást, majd Vidumanskyról állítottak ki egy hazai játékost. Sántavy hárított, aztán blokkolt is egyet. Vidumansky akcióból rezdítette meg a hálót, Varga Tamás kiállítása miatt azonban emberhátrányba kerültek a vendégek. Ezt Sedlmayer Tamás használta ki és egyenlített.
A második negyedben Batki Bence elhibázott egy büntetőt, Csacsovszky azonban centergóllal először juttatta vezetéshez az újpestieket. Binder Szabolcs lövését hárították a hazaiak, majd Varga Attila cserével a kiállítás sorsára jutott. Vidumansky akcióból egyenlített, utána azonban két újpesti találatot jegyezhettünk fel. Először Dobay Gergely, utána Keresztúri köszönt be, válasz emberelőnyből érkezett, amikor Vidumansky bizonyult eredményesnek.
A harmadik negyedben Dobay Gergely kétszer is jól célzott, ezekre válasz azonban csak Kisely Tamástól érkezett, így nőtt a hazaiak előnye. Keresztúri következett büntetőből, mire Kisely válaszolt akcióból. Sedlmayer szabaddobást váltott gólra, Kisely újból akcióból pókhálózta le az újpesti kapu bal felső sarkát. Szedmák Dávid követett el hibát, ezért a miskolciak dobhattak ötméterest. A megítélt büntetőt Gergely Balázs váltotta gólra, így ismét sikerült egyetlen találatra felzárkózniuk a miskolciaknak (9-8). A statisztikai adatokból ki lehetett olvasni, hogy három negyed alatt az Újpest 11, a Miskolc viszont csak hat esetben került emberelőnybe. Ráadásul a vendégek közül a 3x8 perc alatt cserével kiállították Vidumanskyt, Batkit és Vargát, ilyenre az újpestieknél nem került sor.
A negyedik negyedben Gergely Balázs hozta el a labdát, ám Németh lövéséből nem született gól. Nőtt a feszültség, amit azon is le lehetett mérni, hogy a csapatok három és fél percen keresztül nem tudtak gólt szerezni! Ekkor Gergely Balázs akcióból szépített, de fájdalom, érkezett a válasz is, mégpedig Kovács Bence révén. De a Miskolc nem adta fel, újabb akciógólt ért el, amit Binder Szabolcs jegyzett! Pattanásig feszültek az idegek, elképesztő utolsó két perc következett! Vajon ki hoz döntést? Nos, az edző mutatott példát, aki 2 perc 26 másodperccel a meccs vége előtt újabb akciógólt ért el, és ezzel az MVSI visszavette a régóta áhított vezetést is! Időkérés után Kovács Bence is akcióból talált a hálóba, ismét döntetlenre változott az állás! Másfél perc sem volt már hátra az összecsapásból, amikor Török Viktor lövése szállt kapu mellé. Ezért bizony nagy kár volt! Sántavy Tamás lövését védte a kapus, Kisely mellé durrantott, és egyetlen másodperccel a vége előtt Sedlmayer Tamás szabaddobásból beállította a végeredményt.
Eredmény: Újpesti VSE - Miskolci Városi Sportiskola 12-11 (2-2, 3-2, 4-4, 3-3). Budapest, OB I/B férfi. Miskolc: Markovics - Vidumansky (3), Papp T., Gergely B. (3), Kisely (3), Csorba, Varga, Sántavy, Batki, Török, Binder (2), Németh G. Edző: Binder Szabolcs, Török Viktor, Németh Gábor.
D. L.