
A B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint, a találkozó alatt a stadionhoz közeli kisbolt előtt szóváltásba keveredett egymással három férfi, őket a járőrök csoportos garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt előállították. A meccs első félidejében a lelátóról egy szurkoló poharat dobott a pályára. A biztonsági személyzet segítségével kivezetett drukkert a rendőrök ugyancsak előállították, vele szemben rendbontás vétsége miatt indult büntetőeljárás.
A mérkőzés szünetében egy drukker inzultálni kezdte az egyik pultost, majd az annak védelmére kelő személyt meg is ütötte. A másokban megbotránkozást keltő, kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsító férfit garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt állították elő.
A találkozót követően két szurkoló távozóban szidalmazni kezdte az intézkedő rendőröket, velük szemben garázdaság szabálysértése miatt indult eljárás. Egy esetben biztonsági intézkedésként a járőrök a mentőszolgálat munkatársaival kórházba szállíttattak egy ittas személyt, aki az Andrássy úton a földön feküdt magatehetetlenül.
Sz. S.