A Fidesz székházfoglalása, az alaptörvény módosítása és Matolcsy György első jegybankelnöki utasítása miatt háttérbe szorult a kormány elmúlt kéthetes kommunikációja, a Nemzetgazdasági Minisztérium szombati közleménye újra a devizahitelesek megmentéséről szól, illetve Selmeczi Gabriella is tart szombaton sajtótájékoztatót e témában.
A nemzetgazdasági tárca szerint a kormány elkötelezett a devizahitelesek megmentése érdekében. Közleményükben felsorolják az eddigi intézkedéseket a végtörlesztésől kezdve az árfolyamgátig.
A tárca szerint ugyanakkor "további intézkedések is szükségesek azok érdekében, akik a kormányzati intézkedések egyikét sem tudták igénybe venni és a kilakoltatás veszélye továbbra is fenyegeti őket". A tárca szerint a lakóingatlanokkal és szociális intézményrendszerrel rendelkező önkormányzati rendszerben jelentős tartalék rejlik.A kormány ezért arra ösztönözi a közeljövőben az önkormányzatokat, hogy vállaljanak részt ennek a súlyos társadalmi problémának a közös megoldásában önkormányzati lakások szociális alapú bérlésének lehetőségével. Mindenképpen szükséges megvizsgálni, hogy a kormány milyen segítséget tud ebben biztosítani az önkormányzatok számára - zárul a közlemény.
hvg.hu