A bolgár és magyar himnuszt követően Valcsev Ivanov János, a miskolci Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat elnöke nyitotta meg az ünnepséget. Az esemény elején külön köszöntötte a helyi nemzetiségi önkormányzatok megjelent vezetőit, Pécs Bolgár Nemzetiségi Önkormányzatának képviselőit, valamint Pfliegler Pétert, Miskolc alpolgármesterét és Szabó Zoltán aljegyzőt.

A megjelentek bolgár és magyar nyelven hallhattak beszédet a bolgár nép múltjáról. Mint elhangzott ez a legfontosabb nemzeti ünnepe a bolgároknak, Bulgária felszabadulását ünneplik ilyenkor (melynek egyébként idén éppen 134. évfordulóját ünnepelték).

– Ünnepünk alkalmából nem csak saját nemzetünk szabadságára emlékezünk, de hitünk szerint jelképe ez a nap minden környező nép szabadságküzdelmének, szabadságának – hangsúlyozta Valcsev Ivanov János.
Ezt követően Nikolaeva Marija népük tavaszköszöntő hagyományairól beszélt, Baba Marta napja Bulgáriában március 1-jén tartott tavaszköszöntő ünnep. Ezen a napon martenyicát hordanak, melynek piros-fehér színei a tisztaságot és az egészséget jelképezik.

A be4szédeket kulturális műsor követte népzenével, bolgár költők verseivel, ezt követően pedig felszolgáltak néhány jellegzetes bolgár ételt is.
A hazánkban élő bolgár kisebbség tagjai büszkék arra, hogy Magyarországon, Miskolcon élnek, ám múltjukat nem feledve minden évben megemlékeznek arról a nagy jelentőségű eseményről, melyen hazájuk felszabadult az 500 éves megszállás alól.
Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.