Ugrás a tartalomra

Zarándokutak a honvédek nyomában

Létrehozva
A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége megyei szervezete tagsága csupa idős emberből áll, mégis az aktív civil szervezetek közé tartoznak. Rendszeresen gyűléseket tartanak, megemlékezéseket, külföldi zarándokutakat szerveznek. Legutóbb Kárpátalján jártak.
hadifoglyok_szolyva2012.jpg
– Szervezetünk három fő célja az érdekképviselet, az emlékezés és az emlékeztetés – magyarázta Tóth Béla, a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének (VHBSZ) megyei elnöke.– Az emlékezés jegyében szervezünk évente egy-két zarándok utat, amelyek keretében felkeresünk egykori csatatereket. Olyanokat, ahol az első- és a második világháborúban magyar honvédek harcoltak, egykori gyűjtőtáborokat, ahol hadifogolyként megfordultak, temetőket, ahol hősi halottaink nyugszanak, hogy lerójuk kegyeletünket.

A szervezet felvállalta a honvéd hagyományőrzést. Ezen belül is elsősorban Miskolc egykori háziezredének, a Magyar Királyi 10. Honvéd Gyalogezrednek az emlékét ápolják, próbálják átadni a hagyományokat a fiataloknak. Az elmúlt években visszatérő vendégek az egykori hadifoglyok, illetve leszármazottaik a lengyelországi Limanowa és Gorlice városaiban, ahol az első világháborúban a miskolci bakák harcoltak. Az itteni katonai temetők tele vannak hősi halottakinkkal, emellett sok kegyeleti utat szerveztek Erdélybe is, ahol többek között ellátogattak a tordai temetőbe. Itt ugyancsak nyugszanak borsodi bakák, a kolozsvári Házsongárdi temető katonai parcellájában. Nagyenyeden is lerótták kegyeletüket a fogolytáborban elhunyt magyar katonák emléke előtt… mint megtudtuk legutóbb, tavaly október közepén Kárpátalján jártak.

hadifoglyok_munkcs2012.jpg

– Társaimmal együtt köszönöm a sorsnak, hogy megtervezhettem és megvalósult a honfoglaló őseink és Zrínyi Ilona Rákóczi nyomában járva Kárpátaljai zarándok utunk Miskolc és Kazincbarcika, valamint a megyei önkormányzat részbeni támogatásával és a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének megyei szervezete szervezésében. A delegációban részt vett két történelem iránt érdeklődő Hermanos diák is. Fő célpontunk Munkács, Szolyva és Verecke volt – emlékezett vissza az útra Tóth Béla, aki 90 felé is rendkívül agilisan tevékenykedik.

Munkácson Zrínyi Ilonára és fiára, történelmünk egyik legnagyobb alakjára,  II. Rákóczi Ferencre emlékeztek a híres várban.
– Szolyván tisztelegtünk és koszorúztunk az elhurcoltak, hadifoglyok és már a gyűjtőlágerben elhunyt magyarok emlékműve előtt. Megdöbbentő volt látni, hogy milyen sokan pusztultak el a kárpátaljai férfiak közül a terror következtében! – mondta szomorúan Tóth Béla. Mint Gulácsy Lajos református püspök emlékirataiban erre visszaemlékezett: „Az elhurcoltak egy része már a szolyvai gyűjtőlágerben meghalt, mások az úton, vagy a végleges lágerben. Megölte őket az embertelen bánásmód, az éheztetés, a fagyoskodás, a szomjúság, tífusz. Most folyik az elhaltak összeírása s máris negyvenezernél tartanak. Ilyen körülmények között csak az Istenbe vetett hit volt az egyetlen megtartó erő!”

hadifoglyok_verecke2012.jpg

A zarándokút keretében felkeresték a Vereckei-hágót is. – Magyar ember számára csodálatos érzés megállni a honfoglalási emlékműnél, Vereckénél. Koszorúztunk a nemrégiben felújított honfoglalási emlékműnél – zárta a visszaemlékezést Tóth Béla. Az idei tervekről még nem tudott pontos információval szolgálni, ez sok tényező függvénye…

Cs.L.