Ugrás a tartalomra

Negyedik a Földes, ötödik a Fényi

Létrehozva
Preview Image


A három nap alatt kereken nyolcvan találkozóra került sor. Az eseményen 17 megye képviseltette magát, csaknem ötszáz sportoló pattogtatta a labdát. Megyénk színeit három alakulat képviselte: a miskolci Földes Ferenc Gimnázium, valamint a szerencsi Bocskai István Gimnázium leány, illetve a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium fiú csapata.

–Az összecsapásoknak az Avasi Gimnázium, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, a Herman Ottó Gimnázium és a Zrínyi Ilona Gimnázium tornacsarnoka adott otthont – mondta érdeklődésünkre Füstös József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács titkára. – Először a csoportmérkőzéseket rendeztük meg, vasárnapra maradtak a helyosztók.

kosarlabda_diakolimpia_130310_ja_15.jpg

A miskolciak bemutatkozása jól sikerült, ugyanis a Fényi gárdája hatalmas küzdelemben, és szoros csatában 38-35 arányú győzelmet aratott Pannonhalma ellen. A Fényi hozta második mérkőzését is, a szegedi Radnóti ellen valóságos, kiütéses sikert (55-18) könyvelhetett el.

Az első napi két akadályt a Földes leányai is eredményesen vették. Először a szerencsi Bocskai ellen diadalmaskodtak 37-16 arányban, majd a második körben a váci Boronkay csapatának sem kegyelmeztek, a miskolci alakulat 31-24-es győzelmet ünnepelhetett.

A szombati, második napon a Fényi vereséggel nyitott, ugyanis a budapesti Szerb Antal ellen 29-24 arányban alulmaradt. Szerencsére túlságosan sokat nem kellett búslakodniuk a miskolciaknak, ugyanis következett a javítás: a gyomaendrődi Kner ellen magabiztos játékkal diadalmaskodtak 44-22 arányban.

kosarlabda_diakolimpia_130310_ja_9.jpg

Közben folytatódott a csatározás a Zrínyi Ilona Gimnázium tornacsarnokában is, ahol a Földes Gimnázium leányai igen jól érezték magukat! Érthető, ugyanis harmadik mérkőzésüket is hozták, a szegedi Radnóti ellen nyertek 46-23 arányban. Sajnos, a délelőtti program sem hozott sikert a szerencsi Bocskai számára, a hegyaljaiak 45-17 arányban kaptak ki a váci Boronkay csapatától. A délutáni folytatás sem jött össze, ezúttal a kaposvári Munkácsy kerekedett a szerencsiek fölé, az eredmény 39-26 volt a dunántúliak javára. Ekkor elszenvedte első vereségét a Földes is, a miskolciak a debreceni Fazekastól kaptak ki 25-21-re.

Vasárnapra a helyosztók maradtak, és ezekben természetesen érdekeltek voltak a miskolciak is. A Földes Ferenc Gimnázium leányai a harmadik helyért léphettek pályára korcsoportjukban, míg a Fényi Gyula együttese az ötödik helyért játszhatott. A szerencsi Bocskai a tizenötödik pozíció megszerzéséért indulhatott csatába. A Földes gárdájának nem sikerült érmet szereznie, ugyanis 42-25 arányú vereséget szenvedett a mezőtúri Református Gimnázium együttesétől, így a miskolciak a negyedik helyen végeztek. Sikerrel járt a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium fiú alakulata, amely 38-21 arányban legyőzte a nyíregyházi Vásárhelyit, és így az ötödik helyen zárta a küzdelmeket. Ugyancsak győzött a szerencsi Bocskai leány csapata, amely 31-21 arányban bizonyult jobbnak a keszthelyi Vajda János Gimnáziumtól, és a tizenötödik lett.

Doros L.