Ugrás a tartalomra

Work Force DVTK: hatalmas lépés az alapszakasz 3. helye felé

Létrehozva
Fantasztikus hangulatban mintegy 1200 néző előtt aratott győzelmet a szlovák Samorin csapata ellen a Diósgyőr női kosárlabdacsapata, és így egyetlen lépésre került az alapszakasz harmadik helyének megszerzésétől.
Óriási energiával lépett pályára a Diósgyőr, az első negyedben egyszerűen lemosta a pályáról az igen jó erőkből álló szlovák ellenfelét: Bozóki, Raven és Bukovszki ponterős játékának köszönhetően 23-8-ra elhúztak a miskolci lányok. Jellemző volt a mérkőzés ezen szakaszára, hogy a Samorin edzője már a 7. percben időt kért, de ez sem tudta megállítani a diósgyőri hengert.

A második negyedben sem sokat változott a játék képe, a DVTK nagyszerű csapatjátékot bemutatva küzdött, a vendégek pedig csak szenvedtek. Bozóki Betti fantasztikus napot fogott ki, Dubei duplájával 39-19-nél pedig már a 20 pontot is elérte a különbség. Tombolt a lelátó, újra a régi időket idézte a szurkolás és a mérkőzés is. Bukovszki büntetőivel alakult ki a 24 pontos félidei vezetés, és ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés is (47-23). Raven 17 pontig jutott 20 perc alatt ami egészen kiemelkedő teljesítmény.

A szünet után Peresztegi Nagy Ákos már a következő hétvégi mérkőzésre is tartalékolt, így a kulcsjátékosok több pihenőhöz jutottak. Küzdött az ellenfél, de nem tudták csökkenteni a különbséget, mert a DVTK keretében mindig volt valaki, aki a kemény védekezés mellett a támadásban is eredményes tudott lenni.

Mivel a lényegi kérdések már eldőltek, a Diósgyőr az utolsó negyedben az új támadási és védekezési variációkat gyakorolta. Ennek hatására kicsit közelebb tudott lopózni a Samorin, de ez a végeredményt már nem befolyásolta: a DVTK fantasztikus teljesítménnyel gyűrte le ellenfelét. Ez a mérkőzés az egymásért küzdés szép diadala volt, minden pályára lépő játékos pontokat szerzett.

A lefújás után a szurkolók óriási ünneplésben részesítették a csapatot, a Diósgyőr - a legendás edző Király Sándor vezette - megyei utánpótlásának mintegy 200 leány sportolója pedig az aláírásukért ostromolta az érthetően rendkívül boldog játékosokat! Ezzel a győzelemmel a DVTK hatalmas lépést tett azért, hogy megelőzze a sokszoros bajnok Pécs csapatát a bajnokság alapszakaszában és 2005 után újra megszerezze a harmadik helyet.

WORK FORCE DVTK–SBK SAMORÍN (szlovák) 80–67 (23–8, 24–15, 15–16, 18–28)
DVTK: BUKOVSZKI 12/6, Skorics 9/3, BOZÓKI 13, RAVEN 19/3, Sanford 2. Cs: Ocsenás 3, Szabó P. 9/3, Fürtös 7/3, Dubei 4, Reiner 2.

minap.hu