Ugrás a tartalomra

Õstermelői vásár Miskolctapolcán

Létrehozva
Hagyományőrző termelői piacot rendez szombaton a Tapolcaiak Kulturális Egyesülete a miskolctapolcai nagyparkolóban, ahol kézműves termékek és az őstermelők portékái közül válogathatnak a látogatók.
Feith Károly elnök elmondta, a helyiek régi vágya volt egy ilyen jellegű piac. Hozzátette, hasonlóra volt már példa a korábbi években, de ez évtől kiterjesztenék a rendezvényt, s több alkalommal megszerveznék a vásárt.

tapolcai-piac-130311.jpgAz Enyedi úti parkolóban szombat reggel 9 órakor kezdődik a rendezvény. A Miskolctapolcai Vegyes Kórus éneke után a tervek szerint Kriza Ákos polgármester mond beszédet, majd Kovács Imre református lelkész áldja meg a piacot. Hétfőig 16 őstermelő jelezte részvételét a vásáron, ahol hagyományos eljárással készült hús- és tejtermékek, szörpök, lekvárok, virágok, borok, pálinkák, kézműves kerámiák, csipkék, méhészek és Gyuri bácsi gyógyteái várják az érdeklődőket, vásárlókat. A piac délután 2 óráig tart nyitva, de igény esetén tovább is kint maradnak az árusok.

A tervek szerint hHúsvét alkalmából, március 30-án, szombaton is kitelepülnek az őstermelők, majd pünkösdkor (április 18., szombat) is fellelhetik a standokat a Miskolctapolcára látogatók. A tervek szerint nyáron is lesz vásár minden szombaton.

S. P.