„Profi klubmenedzsment + együttműködő szurkolók= zökkenőmentes beléptetés” – hirdeti öles betűkkel a hírlevél címe, mely sejteti, a hazai szövetség szakértői elégedettek a Miskolcon, pontosabban a DVTK – Haladás mérkőzésen tapasztaltakkal. Ezt megerősíti az első mondat: „A Diósgyőri VTK vezetése, amely elkötelezett a Stadion Biztonság Projekt iránt, példát mutatott.”
Az írás kiemeli, hogy „bár még nem kötelező a névre szóló jegy kiadása (az erre vonatkozó törvények 2013. július 1-től lesznek hatályosak), a DVTK vezetése nem készült B tervvel. Nem készült arra, hogy sorok fognak kígyózni a pénztáraknál a meccs előtt, és ezért nem készült fel a nem nevesített jegyek nyomtatására. A sikeres indulás volt a cél.”
A hírlevélben arra is kitérnek, hogy a klub weboldalán oktató videót tettek közzé, amely elmagyarázza és bemutatja, hogy a forgókapukon miként javasolt belépni, emellett üdvözli, hogy felgyorsították a bérletek kiadását és szorgalmazták, hogy azok a szurkolók, akik nem kívánnak bérletet venni, elővételben vásárolják meg a szombati mérkőzésre a belépőt.
A rendszer működését egyébként Mester Sándor, a Stadion Biztonság Projekt kommunikációs szakértője a helyszínen vette szemügyre. „Nem volt sor a pénztáraknál, pedig mind a 4600 szurkoló névre szóló jeggyel lépett be a stadionba, ami fontos mérföldkő a projekt életében. Köszönet illeti ezért a klub vezetőit, akik igazolták, hogy ha vezetői támogatást élvez egy fejlesztés, akkor az sikerre van ítélve, és természetesen jár a köszönet szurkolóknak is, akik együttműködtek a klubbal és megfogadták a klub tanácsait” – zárul az írás.
A hírlevélben – mely innen letölthető – még egy rövid írás olvasható arról, hogy egy kispesti szurkolót 150 óra közmunkára ítéltek egy öngyújtó bedobásáért.
S. P.