Pénteken sajtótájékoztatón számolt be a sportért felelős alpolgármester, országgyűlési képviselő a sportbizottság azon javaslatáról, mely szerint támogatnák a birkózás megtartását az olimpiai játékokon. A múlt hét keddi vita során fel is szólalt a miskolci honatya, aki kiemelte, a sportág egyik hazai fellegvára Miskolc, a Diósgyőri Birkózó Club révén. Mint mondta, az egész birkózótársadalom megmozdult, hogy nyomást gyakoroljon a Nemzetközi Olimpiai Bizottságra, s a szövetség a lehető legjobb prezentációval rukkoljon elő májusban; ehhez testületileg csatlakozott hétfőn a parlament is.
A képviselők 296 igen szavazattal egyhangúlag fogadták el a határozatot, a parlament sport- és turizmus bizottságának indítványára. A Ház határozatával felkéri a kormányt, hogy a Magyar Olimpiai Bizottsággal együttműködve a magyar és nemzetközi birkózó szervezeteket bevonva segítse a lobbitevékenységet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál a sportág érdekében.
A javaslat indoklásában emlékeztetnek, a birkózás az olimpiai mozgalom fontos része, ez a sportág elvitathatatlan szerepet tölt be az olimpia hagyományaiban és történelmében. Az ókori olimpiák kezdete óta szerepel a játékok programjában és kiválóan tükrözi az olimpia szellemiségét, a békés tiszta küzdelmet, amelynek eszköze a fizikai erő, a technika, a dinamika, a gyorsaság, a test-test elleni sportszerű küzdelem – fejtik ki az Országgyűlés által elfogadott határozatban.
minap.hu / MTI