Ugrás a tartalomra

Kutyaviadalok a Számozott utcákban?

Létrehozva
Portálunk úgy értesült, tiltott kutyaviadalok ügyében vizsgálódik a rendőrség Miskolcon – egész pontosan a számozott utcákban - a Jobbik bejelentése nyomán.
Jakab Péter, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője, érdeklődésünkre elmondta: több olyan információt kaptak helyi lakosoktól, hogy a Nyolcadik utca egyik konkrétan megnevezett ingatlanában tiltott kutyaviadalokat szerveznek.
– A harci kutyák tartása, tenyésztése önmagában veszélyes a környezetre, azt pedig mindenki tudja, hogy az ilyen viadalok szervezése szinte mindig együtt jár más bűncselekményekkel. Általában nem a tisztességes, jogkövető polgárokra jellemző, hogy ilyen viadalokat szerveznek – mondta el Jakab Péter, aki szerint most is vannak arra vonatkozó információk – ugyancsak konkrét helyszínek megjelölésével - hogy a környéken drogot terjesztenek, fogyasztanak.

Nagy Sándor, a Miskolci Rendőrkapitányság szóvivője annyit közölt az üggyel kapcsolatban, hogy megkapták a képviselő bejelentését. „Ezt bűnügyi információként kezeljük, amennyiben az adatgyűjtés során felmerülnek szabálysértésre vagy bűncselekményre utaló jelek, megtesszük a szükséges intézkedéseket” – nyilatkozta a szóvivő.
Úgy tudjuk, ilyen esetekben tiltott állatviadal szervezése, veszélyes eb tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése valamint állatkínzás miatt is eljárást lehet indítani.

Sz. S.
Képünk illusztráció