Ugrás a tartalomra

Nehéz feladat előtt az MVSI

Létrehozva
Újabb elmaradt mérkőzést pótol be a Miskolci Városi Sportiskola OB I/B-ben szereplő férfi vízilabda együttese. A miskolciak csütörtökön a fővárosban a KSI ellen szállnak medencébe, az összecsapásnak a Széchenyi uszoda ad otthont.
A miskolci alakulat rettenetesen nehéz feladat előtt áll, ugyanis a KSI a mezőny egyetlen olyan csapata, amely a korábban lejátszott mérkőzéseken még egyetlen pontot sem veszített. A gárda mind a hat mérkőzését megnyerte, és hibapont nélkül vezeti a B csoport táblázatát. A miskolciak sem panaszkodhattak, egészen a legutóbbi, szombaton megrendezett, Újpesti VSE elleni találkozóig. Addig ugyanis Binder Szabolcs edző legénysége mind az öt mérkőzését hozta, a pótlás azonban nem sikerült, ugyanis 11-12-es vereség lett a dolog vége.

Pedig az MVSI jól kezdett, kétszer is vezetett, sőt a hajrában ismét, két esetben a maga javára fordította az állást (10-9 és 11-10 ide), de mindez kevésnek bizonyult, mert az újpestiek egyetlen másodperccel a vége előtt szabaddobásból megszerezték a győztes találatot. Vajon mennyire lombozta ez le a miskolciakat? – kérdeztük Binder Szabolcs edzőt.
– Természetesen nem örültünk, hiszen borzasztó érzés úgy kijönni a medencéből, hogy szinte már a kezünkben volt az egyik pont – mondta a tréner. – A meccs addig tart, amíg a bíró le nem fújja, nekünk egyetlen másodperc húzta keresztül a számításainkat. A dologban az a legfájóbb, hogy jól kezdtünk. Kétszer vezettünk is, és igaz, hogy a találkozó felénél az újpestiek három góllal is vezettek, de nem adtuk fel. Volt erő és hit a játékosokban, hogy visszakapaszkodjanak a gödörből, ezt jól példázza, hogy a változatos és fordulatos hajrában kétszer is nyerésre álltunk. Mindegy, ez már megtörtént, fölösleges a kesergés.

A szakember természetesen tisztában van azzal, hogy csapata csütörtökön este ismét hatalmas feladat előtt áll. A KSI SE eddig kiemelkedett a mezőnyből, az együttes pontot sem veszített. Ráadásul nehezíti a miskolciak helyzetét, hogy ezúttal lesz néhány hiányzója a csapatnak, így nem tud a legerősebb összeállításban szerepelni. Természetesen mindent elkövetnek majd a sikeres helytállás érdekében, de hogy ez mire lesz elegendő, az csak a medencében dől el, és csütörtökön este fél nyolc körül lehet a felvetésre megfogalmazni a csalhatatlan választ.

D.L.