A főbb közlekedési és a betegszállításra szolgáló utak járhatóak, forgalmi fennakadásról nem érkezett értesítés az MVK Zrt.-hez, tájékoztatott Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs és PR-vezetője. A Városgazda hat sószóró géppel egész éjszaka dolgozott, és továbbra is 350 közfoglalkoztatott végzi a kézi síktalanítást Miskolcon. A közösségi közlekedésben fennakadás nincs.
A hóügyeletet szombatig meghosszabbították Miskolcon, utána az időjárás függvényében döntenek az ügyeletről. Pásztor Imre elmondta, természetesen ezt követően is, ha síkosak lesznek az utak, szórni fognak.
Összesen hét megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat, s nemcsak havazás, hanem több helyen a várható hófúvás miatt – jelentette az MTI.
Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a hófúvás mellett a havazás miatt is érvényben van az elsőfokú figyelmeztetés. Így ezekben a megyékben arra is készülni kell, hogy 24 óra alatt minimum 5 centiméternyi friss hó is hullhat a meteorológiai előrejelzések szerint.
Vas, Veszprém, Zala és Somogy, valamint Heves megyében a várható gyenge hófúvás miatt adták ki a figyelmeztetést. E szerint ezeken a területeken a friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda hajnalban az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében azt írta: a reggeli, kora délelőtti órákban még az ország legnagyobb részén gyengén, az északi országrészben többfelé közepes intenzitással hull a hó. Délkeleten ónos szitálás is előfordulhat – tették hozzá.
Napközben az Északi-középhegység és a Tiszántúl kivételével előbb tovább gyengül, majd meg is szűnik a csapadék. Ezeken a tájakon számottevő mennyiségű friss hóréteg már nem várható. Az Északi-középhegységben és a Tiszántúl legészakibb részén viszont délelőttől estig még több centiméteres friss hóréteg hullhat, és összességében a szerdai nap folyamán 5-10 centiméter körüli vagy kevéssel a feletti hómennyiség valószínű.
A déli órákra a nyugati megyékben és északkeleten is mindenütt megszűnik a gyenge hófúvás – írta a meteorológiai szolgálat.
MTI/minap.hu