Ugrás a tartalomra

Idén is szépirodalommal köszöntötték a tavaszt

Létrehozva
Tavaszköszöntő vers- és prózamondó versenyt rendeztek kedden, a Herman Ottó Általános Iskolában. Az idén tizennyolcadik alkalommal megrendezett versenyre tizennyolc általános iskola nevezett be, így közel nyolcvan kisiskolás csillogtatta meg tehetségét a próza- és a versmondás területén.
A versmondók két verssel készültek a megmérettetésre. Az egyik egy szabadon választott mű, míg a másik egy kötelezően a tavaszhoz kapcsolódó alkotás volt. A tavaszköszöntő verseny másik, nem kevésbé népszerű műfaja a próza volt. A prózai művek kiválasztását pedig teljes egészében a versenyzőkre bízták a szervezők.

herman_szavalo_130327_3.jpg

A résztvevő iskolásokat hét – korcsoportelosztás szerinti – kategóriában értékelték. A negyedikes kategória győztese pedig egy vándorkupát vehetett át, melyet egy évig, a következő versenyig birtokol majd.

herman_szavalo_130327_7.jpg

Eredmények

1. osztály, vers:
I. Radányi Gyöngyi (Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola)
II. Görzsöny Milán Márk (Komlóstetői Általános Iskola)
III. Petrik Lujza (Szabó Lőrinc Általános és Német Két Tanítási Nyelvű Iskola)
.
2. osztály, vers:
I. Szappanos Mihály (Szabó Lőrinc Általános és Német Két Tanítási Nyelvű Iskola)
II.Szendrei Zsófia (Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola)
III.Szabó Hanna (Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola)

2. osztály, próza:
I.Kovács Laura (Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola)
II.Nagy Fruzsina (Arany János Általános Iskola és AMI)
III.Molnár Gábor (Kazinczy Ferenc Általános Iskola)

3. osztály, vers:
I. Szemes Bogya Erika (Komlóstetői Általános Iskola)
II. Csorba Nikoletta (10. Sz. Petőfi Sándor Ált. Isk. Rónai Ferenc Tagiskola)
III. Untisz Levente (Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola)

3. osztály, próza:
I. Orbán Liza (Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola)
II. Vladár Levente Péter (Szilágyi Dezső Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola)
III. Biczó Barbara (Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola)

4. osztály, vers:
I. Tóth Blanka (Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola)
II. Fürj Alina (Komlóstetői Általános Iskola)
III. Bársony Panna (10. Sz. Petőfi Sándor Ált. Isk. Rónai Ferenc Tagiskola)

4. osztály, próza:
I. Celláth Panna (Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola)
II. Nagy Flóra (Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola)
III. Szappanos Miklós (Szabó Lőrinc Általános és Német Két Tanítási Nyelvű Iskola)

A vándorserleget tehát a 4. osztályos vers kategóriában Tóth Blanka a Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola tanulója, a 4. osztályos próza kategóriában pedig Czelláth Panna szintén a Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola tanulója vihette el. Mindkét tanuló felkészítő tanára Székely Lászlóné volt.

Tajthy Á.
Fotó: Herman Ottó Általános Iskola