
Kesselyák Gergely köszöntőjében kiemelte azt az érdekes megfigyelését, miszerint az igazán tehetséges színésznők megszépülnek a színpadon. Mint mondta, a tehetség olyan erő, tulajdonság, ami különlegessé varázsolja őket, de természetesen a jelmez kiemelt fontosságú egy-egy darabban.
Az operafesztivál igazgatója elmondta, hogy Papp Janó szülőhazája, szellemi érésének helyszíne Szeged.
– Épp azt jelenti Janónak Szeged, mint nekem Miskolc, habár sok időt töltöttem már a szegedi szabadtérin. Tíz évvel ezelőtt ismertem meg a jelmeztervezőt, aki a miskolci Nabuccco jelmezeit tervezte – emelte ki, majd hozzátette, nagy öröm, hogy ilyen nehéz időkben a kultúra képviselői összefognak, hiszen a színészmúzeum otthont ad a tárlatnak, s számos szervezet segítette a kiállítás létrejöttét, hiszen többek között a szegedi szabadtéri ajándékba adta a jelmezeket, emellett a Nabucco kórusa Debrecenből érkezett a miskolcihoz.
Papp Janó a kezdetekről mesélve elárulta, 10 éves korában, nővére kaucsuk-babáit kezdte öltöztetni, s már akkor eldöntötte jelmeztervező szeretne lenni.
A miskolci tárlaton sajátos művészi látomásként többek között Puccini, Mozart, Erkel nőalakjai öltenek testet színpompás kosztümökben, különleges formákban. A jelmeztervezés kulisszatitkairól árulkodó rajzok között pedig megtekinthetik többek között a Miskolci Nemzeti Színház Nabucco-bemutatójának jelmezterveit is.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.