
A Montázs Egyesület szervezésében rendezik meg csütörtökön és pénteken, Miskolcon, a soron következő országos diákszínjátszó regionális minősítő fesztiválját. A csütörtök délelőtti megnyitót, amelynek a Művészetek Háza adott otthont, Kiss Gábor alpolgármester nyitotta meg.
Az alpolgármester kiemelte annak jelentőségét, hogy a fiatalok szabadidejükben foglalkoznak színjátszással.
– A program során számomra az a legfontosabb, hogy az iskolai tevékenységeken túl foglalkoztok színjátszással. Az, hogy ilyen területen mérettetitek meg magatokat, életre szóló tapasztalatot jelent, s közvetlen haszna is van – szólt a résztvevőkhöz Kiss Gábor, majd hozzátette, a munka világában a szakmai felkészültség mellett nagyon fontos a személyes kompetencia, a stílus, a színjátszás pedig olyan többletet ad, ami hasznosítható.

A résztvevőkhöz a Miskolci Nemzeti Színház direktora, Kiss Csaba is intézett néhány szót. A színjátszást a világ legizgalmasabb foglalkozásának nevezte. Mint mondta, a világon egyetlen dolognak van igazán értelme, a színháznak.
– A legtöbb művészeti ágazat valamit használ gondolatainak kifejezésére, a színházban maga az ember fejezi ki a gondolatokat. A színjátszás szépsége a másik élet lehetőségében áll, hiszen egy másik ember testét öltitek magatokra. Soha ne feledjétek el: a katarzis fél egészség – zárta köszöntőjét Kiss Csaba, majd a Hamletből idézte kedvenc részletét, ahol Hamlet még gyönyörködik az emberben.
A hivatalos megnyitót követően a Művészetek Házának színpadát a fiatalok vették birtokba. elsőként a Földes Diákszínpad Hamlet kontra Hamlet eladását láthatta a közönség. A főhőst alakító Vass Csaba elmondta, az Ez itt a bökkenő című darabjukban a klasszikus Hamlet alakját ütköztetik Háy János átiratával. A Hamletet alakító földesista kiemelte, nagyszülei is színművészek, így óvodás korától mozog a színházi világban.
A szervező Montázs Egyesület egyik fellépője, Figeczki Vanda hozzátette, sokan érkeznek az egyesülethez azért, mert önbizalmukat szeretnék növelni.

– A színjátszás megnyitja az embert a közösség felé, növeli az önbizalmat, s lehetőségünk van arra, hogy megmérettessük magunkat a színpadi környezetben. A mi darabunk címe Angyalugrás, amiben használunk Háy János verseket, novellarészleteket. Egy fiúról szól az előadás, az ó életét dolgozzuk fel, naplószerűen. Érdekesség még, hogy mi tizenkét hokedlivel jelenünk meg a színpadon, és nincs kiugrás, vagyis mindenki a színpadon van az elejétől a végéig – mondta Figeczki Vanda.
Az idén először kétnapos minősítő fesztiválon három tagú szakmai zsűri értékeli a produkciókat. Az első napot követően is kapnak visszajelzést a fiatalok, ám a végeredményt pénteken tudják meg. A fesztivál második napját a Balázs Győző Református Líceumban rendezik meg.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.