Ugrás a tartalomra

Közbiztonsági pont az aluljáróban

Létrehozva
Közbiztonsági pontot alakítanak ki a Fényi Gyula téren található, nagy avasi aluljáróban, ahol az új, önkormányzati rendészeti szerv lát majd el biztonsági feladatokat. Eseti jelleggel helyet biztosítanak itt egyházi és civil szervezetek felzárkóztató, közösségformáló rendezvényeinek is
Mint ismeretes, a forgalomtechnikai változások miatt már nem használt aluljáró-rendszert a városi közgyűlés 2009-ben, kulturális és sport célú hasznosításra, határozatlan időtartamra átadta az Avasi Kulturális és Sportegyesületnek. Az erre vonatkozó határozatot azonban a 2012. májusi közgyűlésen visszavonták, mivel az egyesület részéről a tényleges használatba vétel nem történt meg, a használati megállapodás sem jött létre a felek között.

Dobos Tímea, a miskolci Városháza szóvivője elmondta, az önkormányzat az aluljáróban – felújítását követően - egy közbiztonsági pontot kíván kialakítani, ahol az új, önkormányzati rendészeti szerv lát majd el biztonsági feladatokat.
Megtudtuk, eseti jelleggel ugyancsak helyet biztosítanak itt az Avas-déli római katolikus, görög-katolikus és református egyházközségek, valamint a Jezsuita Gimnázium „Arrupe” csoportja, és avasi civil szervezetek felzárkóztató, közösségformáló rendezvényeinek. A programtervek között szerepelnek sportrendezvények, kézműves kör, diákkoncert, irodalmi est, táncoktatás, kölcsönkönyvtár, alkalmi ruha- élelmiszerosztás, valamint egészségügyi tanácsadás is.

Sz. S.